Ország-világ

2008.11.20. 15:47

Gyurcsány: támogatni kell a nemzeti kisebbségeket

A nemzeti kisebbségekre úgy kell tekinteni, mint amelyek gazdagítják Magyarországot, és arra kell törekedni, hogy fennmaradjon nyelvük, kultúrájuk és erősíthessék nemzeti identitásukat - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Békéscsabán.

A miniszterelnök a Szlovák Kultúra Házában zárt ajtók mögött találkozott Szlovákia békéscsabai főkonzuljával, valamint szlovák kisebbségi vezetőkkel. A találkozó idején a Jobbik helyi szervezete demonstrált a városban.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc azt mondta lehet úgy is határozottan képviselni a magyar nemzet érdekeit, hogy az nem jár együtt egy másik nemzet megsértésével. A miniszterelnök hozzátette: megtesz mindent annak érekében, hogy a nyugalom és a megértés legyen a jellemző a két nemzet és a két állam viszonyában.

Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy Magyarországon az oktatás finanszírozásában a nemzeti kisebbségi intézmények különleges preferenciát élveznek, hiszen 30 százalékkal több támogatást kapnak a közoktatási intézmények alapnormatívájánál.

A miniszterelnök szólt arról is: az ősszel 252 hazai oktatási intézmény felújításáról döntöttek. A jelenlegi szlovák-magyar viták miatt átnézték, hogy ezek közül hányban folyik nemzetiségi oktatás. - Harminckilenc olyan oktatási intézmény felújításáról döntöttünk, ahol nemzetiségi oktatás folyik. Ez a szám a 252-höz képest magasabb arányt képvisel, mint a kisebbségek részaránya az össznépességen belül, de ez így van rendjén - mondta Gyurcsány Ferenc kiemelve: a nemzetiségi oktatást akkor is meg kell tartani, ha kevesebb gyermek igényli, hiszen ez az egyetlen záloga annak, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvüket, kultúrájukat megőrizzék.

Fuzik János, az Országos Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a találkozót követően elmondta: három kérdésről beszéltek. Az egyik a szlovák iskolák felújítása, ebben érintett a békéscsabai szlovák iskola is. A másik a magyarországi szlovák nyelvű média helyzete, valamint a szlovák nyelvű adók vételének lehetősége a hazai nemzeti kisebbség számára.

Fuzik János kijelentette: a Magyarországon élő szlovákok elítélnek minden olyan szélsőséges megnyilvánulást, ami a jószomszédi viszonyt mérgezi.

A találkozóval egyidőben Békéscsabán a Szlovák Kultúra Háza mellett a Kossuth téren a Jobbik helyi szervezete demonstrált, elsősorban Gyurcsány Ferenc személye ellen.

Címkék#Gyurcsány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában