2008.11.11. 10:55
Zuschlag nem akart újabb vallomást tenni
Zuschlag János meghallgatásával folytatódott kedden a politikus és társai ellen indított büntetőper a Bács-kiskun megyei Bíróságon Kecskeméten.
Senki nem tapsolt el pénzeket, senki nem utazta el a megszerzett pályázati pénzeket - mondta keddi, első bírósági meghallgatásán Zuschlag János. Zuschlag a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon délelőtt a bíró több kérdésére is válaszolt. Néhány vádpontban elismerte felelősségét, néhányban részben, néhányban pedig ártatlannak vallotta magát. Szerinte az utófinanszírozásos pályáztatási rendszer a hibás, ez az átláthatatlan folyamat vezetett a bírósági ügyhöz.
Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, Zuschlag János meghallgatásával folytatódott kedden a politikus és társai ellen indított büntetőper a Bács-kiskun megyei Bíróságon Kecskeméten. A szocialista politikust és 15 társát bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A per október 7-én kezdődött a vádirat ismertetésével, majd hat tárgyalási napon át Lados Istvánt, a másodrendű vádlottat hallgatták meg. Zuschlag János együttműködik a bírósággal, de mivel újabb vallomást nem akart tenni, arra kérte a bírót, a maffiaperben is ítélkező Fodor Endrét, hogy olvassa fel korábbi vallomásait.
Zuschlag János délelőtt már több kérdésre is válaszolt. Tényszerűen közölte, melyik vádpontban érzi magát bűnösnek, melyikben nem, vagy csak részben - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A nagy értékű csalásban például ártatlannak tartja magát, magánokirat hamisításban - ami szintén része a vádpontoknak - bűnös, de nem felbujtóként, mint az az ügyészségi iratokban szerepel. Nem volt tagja bűnszervezetnek, hiszen nem volt bűnszervezet sem - állította a bíróság előtt Zuschlag.
Az elsőrendű vádlott, Zuschlag János kijelentette, hogy senki nem tapsolt el vagy utazta el a pályázati pénzeket. Utólag azonban el kell ismerni - mondta - hogy hibás volt a civil szervezetek pályáztatási gyakorlata és ez az átláthatatlan folyamat vezetett a bírósági ügyhöz. Előfordult, hogy pályázatoknál előfinanszírozásra volt szükség: kölcsön kellett kérni, mert különben az adott szervezet nem teljesíthette volna vállalásait, mivel a pályázati pénzek csak később érkeztek. Így, mivel sok pályázat utófinanszírozással működött - vagyis a pénz a pályázati cél teljesítése után érkezett - számlákat is utólag kellett szerezni. Előfordult, hogy egyes pénzeket nem azon programok megszervezésére tudták elkölteni, amire kérték, hanem más programokat finanszíroztak belőle. Zuschlag szerint ez a pályáztatási rendszer hibája.