Ország-világ

2009.04.30. 21:12

Bankkártya került a ballagók tarisznyájába Debrecenben

Debrecen - A szokásos jókívánságok és a hamuba sült pogácsa mellé idén egyedi gyártású, ezer forinttal feltöltött bankkártyát kaptak tarisznyájukba az egyik debreceni középiskola végzős diákjai.

A pénzügyi, vállalkozási ismereteket oktató Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 151 ballagó diákja csütörtökön vette át az iskolájuk és névadójuk fotójával ellátott bankkártyákat Debrecenben.

Hasonló kezdeményezés Magyarországon még nem volt, de az iskola vezetői és a kártyát kibocsájtó bank képviselői külföldi példáról sem tudnak. Pallás György a középiskola igazgatója csütörtökön azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy hagyományteremtő szándékkal készíttették a bankkártyákat, amelyen a végzős diákok nevét, és osztályát is feltüntették. Az egyedi tervezésű és gyártású kártyákhoz saját folyószámla is jár, a diákok tudnak vele fizetni és kedvezményesen vásárolni is.

A több mint 500 ezer forintból finanszírozott akcióval a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztésére akarták felhívni a figyelmet a 150 éve alapított intézmény vezetői.

Címkék#oktatás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában