Ország-világ

2009.04.20. 08:33

Hétfőn esküt tesznek a Bajnai-kormány miniszterei

A Bajnai-kormány minisztereinek eskütételével kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn délután. Egyedül a gazdasági tárca marad miniszter nélkül, mert Vahl Tamás visszalépett a jelöléstől az őt ért támadások miatt.

Hétfőn szavaz az Országgyűlés a Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről szóló országgyűlési határozatról, amelynek megszavazása esetén a parlament felkéri a kormányt, hogy tegye átláthatóbbá és közérthetőbbé a THM fogalmát, összetételét és vezessen be sávosan egy abszolút összeghatárt a rövid lejáratú hitelek esetében.

Hétfőn szavaz a parlament a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvények módosításáról is. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007-es törvényt tavaly decemberben semmisítette meg az Alkotmánybíróság.

Kedden kezdődik az adótörvények tárgyalása 5 órás időkeretben. A házelnök kezdeményezte a Házszabálytól való elérést, annak érdekében, hogy a frakciók kedden délig nyújtsák be mósosító indítványaikat. Erre azért van szükség, hogy az új adószabályok július elsejétől életbe léphessenek. Adótörvények esetében 45 nappal életbe lépésük előtt kell a vonatkozó jogszabályt kihirdetni. A frakciók hétfőig alakítják ki álláspontjukat a kérdésről. Emiatt a Házbizottság hétfőn délután fél egykor rendkívüli ülést tart.

Címkék#kormány
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában