Ország-világ

2009.05.11. 08:35

Botrány: újnácik zavarták meg az emlékezést

Ausztria - Újnácik zavarták meg az egykori mauthauseni koncentrációs tábornál tartott hétvégi emlékezést. Ezt az osztrák rendőrség közölte vasárnap.

Szemtanúk, köztük a Nemzetközi Mauthauseni Emlékező Egyesült vezetőjének, Willi Mernyi-nek a beszámolói szerint feketébe öltözött, csuklyás újnácik jelentek meg a helyszínen, majd azt kezdték kiabálni, hogy "Heil Hitler!" , miközben a jellegzetes náci köszöntéssel előre lendítették a karjukat. Az incidens azzal ért véget, hogy az újnácik távoztak.

A vészkorszak túlélői a tábor felszabadulásának 64-ik évfordulójára gyűltek össze a Linz mellett fekvő, néhány ezer lelkes az észak-ausztriai kisváros közelében. Az osztrák államfő is részt vett a 700 fős emlékezésen. Heinz Fischer a beszédében a rasszizmus felszámolására szólított fel.

A mauthauseni koncentrációs tábor kiépítését azután kezdték el a nácik, hogy a III. Birodalom bekebelezte 1938-ban Ausztriát. Az Anschluss-t követő évek folyamán egy több mint 40 altáborból álló halálkomplexum jött létre Mauthausenben, ahol becslések szerint több mint 200 ezren raboskodtak a tábor 1945. május 8-i felszabadulásáig, és a foglyok több mint fele meghalt. A mauthauseni táborban raboskodott a magyar állampolgárok közül többek között Peyer Károly szociáldemokrata politikus, Andorka Rudolf diplomata, Gratz Gusztáv egykori külügyminiszter, Aschner Lipót, az Egyesült Izzó elnök-vezérigazgatója, Lajos Iván legitimista történész, Gál Benő szociológus valamint Rátkai Károly, az Esti Kurír főszerkesztője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában