Ország-világ

2009.07.11. 12:10

Felfüggesztették Vác szocialista polgármesterét

Vác - Felfüggesztették tisztségéből Vác szocialista polgármesterét, Bóth Jánost és fegyelmi eljárást indítanak ellene - így határozott a képviselő-testület.

MTI

Az Összefogás nevű jobboldali frakció vezetője, Tomori Pál a képviselő-testület csütörtöki döntéséről beszámolva elmondta, hogy a 23 tagú testület 10 tagja jobboldali kötődésű, ám a döntést 15-en szavazták meg, köztük 3 szocialista, illetve 2 nemrég az MSZP-ből kizárt, jelenleg független képviselő is. Az indoklás szerint a polgármester többször megszegte a szervezeti és működési szabályzatot. Egy korábbi ülésen például megakadályozta, hogy sürgősséggel napirendre kerüljön a jobboldal javaslata a város pénzügyi kiadásai lefaragásáról - tette hozzá.

A szabálytalanságok kivizsgálására 3 tagú bizottság alakult, 2 jobboldali és egy szocialista taggal. A felfüggesztés az eljárás lezárásáig lesz érvényben, amely 30 napot jelent. Amennyiben elmarasztaló döntés születik, a testület szankciókat alkalmazhat, például csökkentheti a polgármester fizetését, ám a város éléről nem mozdíthatja el, ehhez bírósági ítéletre lenne szükség. A felfüggesztés idején Molnár Lajos szocialista alpolgármester irányítja a várost - közölte Tomori Pál.

A hivatalából felfüggesztett Bóth János az MTI megkeresésére kifejtette: hétfőn munkaügyi bírósághoz fordul az ügyben. Álláspontja szerint mondvacsinált ürügyekkel támadták, ami mögött személyes politikai bosszú áll. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mára az önkormányzat valamennyi bizottságban a jobboldaliak vették át a vezető szerepet, ami szerinte árthat a városnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában