Ország-világ

2010.05.09. 14:08

Győzelem napi katonai díszszemle Moszkvában

Moszkvában és 19 orosz városban moszkvai idő szerint vasárnap 10 órakor megkezdődött a II. világháborúban a fasizmus felett aratott győzelem 65. évfordulójára rendezett díszszemle.

A Kreml fehér-kék-pirossal, az orosz nemzeti zászló színeivel bevont fala előtt, a Vörös téren, ragyogó napsütésben felsorakozott több mint tízezer orosz katona, valamint a Független Államok Közösségébe tömörült volt szovjet köztársaságok és a háborús szövetségesek képviseletében további közel ezer.

A vasárnapi moszkvai győzelem napi díszszemlén a haditechnikai felvonulást 9-9 veterán T-34-85-ös harckocsi és Szu-100-as páncélvadász harcjármű nyitotta meg.

A következő 12 járműből és egy felvezetőből álló csoportokban a GAZ-233014-es páncélozott autó, a Dozor páncélozott terepjáró, a BTR-80 kétéltű páncélozott szállító harcjármű, és szintén kétéltű BMP-3 páncélozott gyalogsági harcjármű, a T-90A harckocsi és az MSZTA-SZ önjáró páncélos tarack mutatkozott be.

Ezután nyolcas csoportokban, egy-egy felvezetővel Buk-2 M2 önjáró légvédelmi egységek, TOSZ-1 rakéta sorozatvetők, RSZ30 Szmercs nehéz rakéta-sorozatvetők, SZ-400-as légvédelmi önjáró rakétakegységek, a Pancir rakétakomplexumok - amelyek sorozatgyártása 2000-ben kezdődött -, az Iszkander rövid hatótávolságú, hadműveleti-harcászati kvázi-ballisztikus (a ballisztikusnál valamivel laposabb röppályájú) rakéták önjáró indítóállásai, és végül egy felvezetővel három Topol-M, 550 kilotonnás (Egy kilotonna egyenlő 1000 tonna trotil robbanóerejével) nukleáris tölteteket hordozó interkontinentális ballisztikus rakéták indítására szolgáló, először 1997-ben hadrendbe állított önjáró komplexum következett.

A légi bemutatón 127 repülőgép alig 8 perc alatt húzott el a Vörös tér felett. A sort 10 Mi-8-as harci szállító helikopter nyitotta meg zászlókkal, mögöttük 6-6 Mi-24-es többcélú és Mi-28-as csapásmérő helikopter repült. Következett egy Mi-26-os szállító és 4 Mi-8-as harci szállító helikopter, majd a Ka-50-es, Ka-52-es és Ka-27-es harci helikopterek köteléke. Ezután 12 MiG-29 SZMT és 11 Szu-25-M vadászgép húzott el a tér felett egy, az évforduló 65-ös számát formázó kötelékben.

Katonai díszszemle Moszkvában. Fotó: MTI

Katonai díszszemle Moszkvában. Fotó: MTI
Ezeket újabb és újabb kötelékekben AN-124 Ruszlan szállítógépek és Szu-27-es vadászgépek követték, továbbá egy Il-980-as különleges rendeltetésű gép és MiG-29-es hadszíntéri vadászok, egy A-50 korai előrejelző rendszerrel felszerelt gép és Szu-27-es hadszíntéri vadászgépek, egy Il-78-as üzemanyag-feltöltő, Szu-24-es bombázók, Jak-130-as oktatógépek, Tu-99-es rakétahordozó hadászati bombázók, Tu-160-as szuperszonikus rakétahordozó bombázók, szuperszonikus MiG-31-es elfogó vadászok és szuperszonikus Tu-22M3 hadászati rakétahordozó bombázók. Láthatóak voltak ezt követően Szu-34-es és Szu-24-es vadászbombázók, az utolsó kötelékben pedig az Orosz Vitézek és a Sztrizsi (Sarlósfecskék) műrepülő csoportok pilótái repültek Szu-27-es és MiG-29-es gépeiken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában