Ország-világ

2010.05.29. 19:35

Kass János rézkarca hússzoros áron egy árverésén

Megtelt az aukciós terem az Arte Galéria szombati, grafikai árverésén. A helyszínen jelenlévők mellett a telefonon és a vételi megbízással licitálók között gyakran bontakozott ki élénk verseny. Sokszor jelentősen fel is verték az árakat. Ötször koppant százezer forint fölött a kalapács, és még három tétel jutott 90-95 ezer forintig. Bár maradtak vissza biztos befutónak remélt tételek, Marsó Dina, a galéria tulajdonosa elégedett az eredményekkel.

Kass János minden munkájáért hosszasan versenyeztek. Két szignált színes rézkarca Az ember tragédiájához készített sorozatból 6 ezer forintról húszszoros árra, 120, illetve 95 ezer forintra emelkedett. Az ugyancsak szignált, Kékszakállú szitanyomata 80 ezer forintért talált vásárlóra. A tízlapos, laponként szignált Psalmus Hungaricus mappa 28 ezres indítás után 180 ezer forintig jutott.

A legtöbbet Jaschik Álmos 1916 és 1922 közötti évekre datált, Aztékok utolsó királya akvarell-tempera munkájáért adták. A kis méretű, egzotikus grafikát 70 ezer forintra árazták, és 190 ezernél ütötték le. Bortnyik Sándortól két szignált színes szitanyomatot kínáltak, a Piros-fekete-kék kompozíciót 170 ezer forintért vitték el, a másik 55 ezerig bírta. Jeges Ernő 1929-es akvarell tájképe csaknem ötszörös áron, 120 ezer forintért kelt el.

Vonzónak találta a közönség Barcsay Jenő 1983-as, Kapuk című szignált szitanyomatát, így 18 ezer forintról 90 ezerre licitálták. Szilágyi Sándornak, a 30-as évek neves gyűjtőjének, a Gresham-kör támogatójának híres kollekciójából származott Szőnyi István két, 42 illetve 34 ezer forintra taksált tusrajza. A gyűjtő Szőnyivel baráti kapcsolatban állt. Neki dedikálta a festő az 1935-ös Olvasó lányt, s az övé volt az 1925-ös Munkás is. Az előbbi 95, az utóbbi 42 ezer forintért került új gyűjtőjéhez. Egy eddig ismeretlen Aba-Novák Vilmos ceruzarajz önarckép is gazdára talált, 55 ezer forintért.

Komoly összegeket adtak Major János, Róna Klára, Tichy Kálmán és Gross Arnold grafikáiért is.

Címkék#árverés
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában