Ország-világ

2010.05.16. 21:39

Néhány ezren tüntettek Belgium egysége mellett

Belgium - Néhány ezren tüntettek vasárnap Brüsszelben Belgium egységének megőrzése mellett, négy héttel az előrehozott parlamenti választások előtt.

A három évvel ezelőtti választási kampányban a flamandok és vallonok közös szövetségi állama melletti kiállás jegyében tartott tömegrendezvényen még 35 ezren vonultak fel a főváros utcáin. Most a szervezők szerint is csak 5 ezren, a rendőrség szerint 2300-an voltak a két nagy népközösség között kiéleződött feszültség oldásáért, Belgium egyben tartásáért demonstrálók.

A belga kormánykoalíció áprilisban, a flamand liberálisok kiválása nyomán omlott össze, miután a holland nyelvű flamand, illetve a franciaajkú vallon kormánypártok az alkotmánybírósági előírás ellenére sem tudtak megállapodni a Brüsszelt és környékét magába foglaló, kétnyelvű választókerületnek a nyelvhatár mentén történő kettéválasztásában. A parlament végül május 6-án oszlatta fel önmagát, és június 13-ra írták ki az előrehozott választásokat.

Belga belpolitikai kommentátorok attól tartanak, hogy a választások nyomán tovább mélyülhet a szakadék a mintegy 60 százalékos többséget alkotó flamandok és a vallonok között. A tehetősebb Flandria az utóbbi években egyre nagyobb tehertételnek érzi Vallóniát, és igyekszik lazítani a belga szövetségi államot összetartó kötelékeket. Nem jelentéktelen a Flandria teljes függetlenségére törekvő nacionalisták befolyása sem.

A belga média egyes hírmagyarázói jelzésértékűnek tartják, hogy a 2007-es választási kampányban még nagyságrendekkel többen vettek részt a belga egység melletti demonstráción. A mostani tüntetés szervezői azzal magyarázzák az alacsony létszámot, hogy az előrehozott választásokat váratlanul írták ki, a kampány és a tüntetésre való felkészülési idő óhatatlanul lerövidült, és ráadásul ezen a hétvégén - az itt ritka szép időjárásban - nagyon sokan családi programot szerveztek, nagyrészt vidéken.

Címkék#belgium
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában