Ország-világ

2010.05.24. 01:00

Teherán nyitott egy esetleges fogolycserére

Teherán nyitott egy esetleges fogolycserére a tavaly júliusban a perzsa állam területén őrizetbe vett három amerikai sorsának rendezése érdekében - közölte vasárnap az iráni hírszerzési miniszter.

Hejdar Moszlehi azt mondta: nincsenek kétségei afelől, hogy a három amerikai állampolgár Washingtonnak kémkedett, amikor elfogták őket az iraki határ közelében. "Azt várjuk, hogy az amerikaiak kezdeményezzenek, hogy eldönthessük, lehet-e szó fogolycseréről" - idézte a minisztert a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség.

A 31 éves Sarah Shroud, valamint a 27 éves Shane Bauer és Josh Fattal tavaly júliusban túrázott az észak-iraki Kurdisztánban, amikor - családjaik elmondása szerint - véletlenül átlépték az iráni határt. Az iráni hatóságok viszont kémkedés gyanújával vették őket őrizetbe.

Csütörtökön a bebörtönzött amerikaiak találkozhattak anyjukkal Teheránban. A három nő abban a reményben utazott a perzsa fővárosba, hogy kieszközölhetik gyerekeik szabadon bocsátását, de végül szombaton eredménytelenül tértek haza az Egyesült Államokba.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök már februárban jelezte, hogy Irán kész a három foglyot kicserélni amerikai börtönökben fogva tartott irániakra, azóta azonban nem született megállapodás az ügyben.

Címkék#usa
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában