Ország-világ

2010.06.28. 23:26

Pakson sem lesz tűzijáték augusztus 20-án

Pakson sem lesz tűzijáték augusztus 20-án, az arra szánt összeget az árvízkárosultaknak adományozzák - közölte a város polgármestere hétfőn.

Hajdú János (Fidesz-KDNP-Kisgazda Polgári Egyesület) elmondta, hogy erről a város képviselő-testülete hétfői rendkívüli ülésén döntött. Közlése szerint nem maguk választják ki azt a települést, amely megkapja a pénzt, hanem valamelyik segélyszervezeten keresztül juttatják el az összeget a rászorulóknak.

Elmarad az augusztus 20-i tűzijáték az idén Pécsett, Miskolcon és Békéscsabán is.

Pécsett Páva Zsolt fideszes polgármester döntése értelmében az ünnepi fényjátékra szánt 700-800 ezer forintot az árvíz és a vihar helyi károsultjainak javára ajánlják fel. A miskolci polgármester, Káli Sándor (MSZP) szintén úgy döntött, hogy az árvíz okozta károkra tekintettel nem lesz tűzijáték az idén augusztus 20-án a városban, az arra szánt kétmillió forintot nem költik el. A békéscsabai közgyűlés is úgy határozott: elmarad a városban az ünnepi tűzijáték.

A budapesti, központi tűzijátékkal kapcsolatban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes korábbi közlése szerint a kormány három variációban gondolkodik: megtartanák a rendezvényt, de a korábbinál jóval alacsonyabb költségvetéssel; egyáltalán nem lenne tűzijáték, árát az árvízkárosultaknak juttatnák el; egy rövidebb attrakció lenne, s a megspórolt pénzt az árvíz utáni újjáépítésre használnák fel. A végleges döntést napokon belül meghozzák.

Az interneten több fórumon is aláírásgyűjtési akcióba kezdtek, a kezdeményezést támogatók azt javasolják, hogy "mondjunk le" az augusztus 20-ai tűzijáték élményéről, s az arra szánt pénzt adományozzák az árvízkárosultaknak.

A Medián legfrissebb, júniusi felmérése szerint három ember közül kettő teljesen lemondana a tűzijátékról augusztus 20-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában