Ország-világ

2010.10.14. 00:30

A Jobbik egyetért a válságadóval, de aggódik is miatta

A Jobbik egyetért azzal, hogy a kormány válságadót vessen ki a távközlési és telekommunikációs cégek mellett az energetikai szektor nagyvállalataira és a nagy kereskedelmi láncokra is, de a párt nem tudja, megakadályozza-e a kormány, hogy a cégek a terheiket áthárítsák a fogyasztókra.

"Erős aggodalommal várjuk a válságadók részletes törvényi szabályozását, ugyanis a múltban a nagy multinacionális vállalatok sikeresen érvényesítették érdekeiket a magyar országgyűlésben" - reagált a Jobbik szerda este közleményben a miniszterelnök aznap vázolt akciótervére.

A párt szerint a multinacionális vállalatok éves szinten mintegy 2 ezer milliárd forint profitot vonnak ki a magyar gazdaságból, így kérdéses, hogy "ezt ellensúlyozza-e az a 161 milliárd forint, ami a bejelentett válságadók nyomán folyna be az államkasszába".

A Jobbik szerint még nem teljesen világos, hogy a magánnyugdíj-pénztárakat érintő bejelentés pontosan milyen kormányzati intézkedéseket jelent, de "pozitív várakozásokkal néznek a hétfői részletes miniszterelnöki tájékoztatás elé". Emlékeztettek viszont arra, miszerint a Jobbik már régóta hangsúlyozta a magánnyugdíj-pénztári tagdíjbefizetések állami kezelésbe vételének szükségességét az egyéni számlavezetés megtartása mellett.

Felhívták a figyelmet Orbán Viktor azon szavaira, miszerint olyan kormánya van Magyarországnak, amelynek hónapokkal a megalakulása után is azt az izgalmas kérdést lehet feltenni, hogy mi várható a jövőben. "A Jobbik ezzel szemben úgy látja, hogy egyes káros politikai nyilatkozatok és az adórendszer lényeges elemeit - így például az egykulcsos adó megítélését - érintő gazdaságpolitikai elképzelések ellentmondásossága okozott bizonytalanságot a pénzpiacokon és a magyar emberekben egyaránt" - írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában