Ország-világ

2010.10.21. 15:17

Geréb-per: szakszerűtlen eljárás okozta a magzat halálát

Szakszerűtlen eljárás okozta a magzat halálát a Geréb Ágnes, jelenleg felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos által 2007 szeptemberében levezetett otthon szüléskor - értett egyet az ügyben felkért mindhárom szakértő, akik csütörtökön ismertették szakvéleményüket a Fővárosi Bíróságon zajló elsőfokú tárgyaláson.

Az ügyészség által foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűncselekményekkel vádolt Geréb Ágnes büntetőperében Balogh Pál szakértő kiemelte: a megszületendő gyermek halálát az oxigénhiány okozta, amely egyebek mellett a szülésznő szakszerűtlen fogásai miatt bekövetkező gerincsérülésből fakadt.

A szakértő kitért arra is, hogy indokolt lett volna a kórházi szülés, valamint a szakorvos jelenléte a szülésnél, illetve a gátmetszés a magzat vállainak elakadásakor. A kihívott mentő szakemberei sem tudták kifejteni a csecsemőt, ezért a Szent János Kórházban gátmetszést végeztek. A halott csecsemő 4450 grammosan született meg.

Balogh Pál elmondta: a 2007-ben 35 évesen másodszor szülő nőt már életkora miatt is veszélyeztetettnek kellett volna minősíteni.

Cserni János bíró kérdésére Balogh Pál elmondta: a szülést hamarabb kellett volna beindítani, az oxytocint pedig infúzióval kellett volna beadni az anyának, mert a vénás beadás egyszeri, nagy méhösszehúzódást okozott.

A második szakértő, Balogh István közölte: Geréb Ágnes a szüléskor nem alkalmazott műfogást, a magzat vállának kicsavarását pedig életszerűtlennek nevezte. A magzat gerincvelője elvizenyősödött, megduzzadt, ami "alkalmas volt arra, hogy a halált előidézze".

A magzat halálának okai: méhen belüli oxigénhiány, az oxytocin vénás beadása, illetve a fej oda-vissza irányuló forgatása. Ezenkívül a köldökzsinór összenyomódása is előidézhetett oxigénhiányt - összegezte.

Asztalos Miklós szakértő kifejtette: a magzatnak nem volt elegendő helye a megszületéshez, ezért kellett volna gátmetszést alkalmazni. Az oxytocint csakis infúzióval lehetett volna beadni, és eközben is kötelező lett volna a szülési fájások gyakoriságának műszeres figyelése is. A vénába viszont nem lehetett volna oxytocint adni, mert ez "a méhlepény vérkeringésének megszűnésével járhat, és ha ez tartós, akkor meg is halhat a magzat" - hangsúlyozta.

A terhességi ultrahangvizsgálatok Asztalos Miklós szerint azt mutatták, hogy a tragédiát megelőzhette volna, ha a 40. héten elvégezték volna a magzat súlybecslését, s a majdnem négy és fél kilogrammos magzat otthon születéséről lemondtak volna. Kevésnek tartotta a szakértő, hogy a magzat szívműködését óránként vizsgálták Geréb Ágnesék. Véleménye szerint minimum 15 percenként kellett volna ezt megtenni, miután a magzatburok megrepedt.

Geréb Ágnes a bíróságon elmondta: a magzathoz való hozzáférés biztosítása érdekében lehet ugyan szükség gátmetszésre, ő viszont a szülés közben hozzáfért a magzathoz, így az ebben az esetben szerinte indokolatlan volt. Azt is megemlítette, hogy többször hatástalan volt a korábbi, 17 éves szakorvosi pályafutása alatt az oxytocin infúziós beadása. Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a szülő nő nem volt veszélyeztetett terhes.

A bíró egyelőre nem tűzte ki a következő tárgyalási napot.

Magyarországon évente 500-600 gyermek jön világra kórházon kívül, s évek óta folyik a vita az otthon szülés jogi szabályozásáról. Civil szervezetek szerint alkotmányellenes helyzet áll fenn, mert az állam évek óta nem rendezi ezt a kérdést. Az önrendelkezési jog és az egészségügyi törvény alapján a várandós anyának jogában áll szabadon dönteni, hol és milyen körülmények között szeretné világra hozni gyermekét, ha ezt biztonságos feltételek mellett teheti. Ezt a választását korlátozni nem lehet, az állam pedig köteles biztosítani az otthon szülés jogi, fizikai és finanszírozási hátterét - vélekednek.

Az ombudsman korábban az otthon szülés jogi és etikai feltételrendszerének, valamint szakmai minimumkövetelményeinek kidolgozását kérte a jogalkotóktól és a szakmától.

Címkék#Halál
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában