Ország-világ

2011.03.24. 15:33

Raffael pólóján Marian Cozma vérét azonosították

Raffael Sándor elsőrendű vádlott pólóján - amelyet a gyilkosság éjszakáján viselt - Marian Cozmának a vérét azonosították; erről az igazságügyi genetikai szakértő beszélt a Veszprém Megyei Bíróságon a csütörtöki tárgyaláson.

Azt már a nyomszakértő közölte, hogy a "tűfejnyi vérfoltok" fröccsenéstől és nem a vér elkenődésétől vagy lefolyásától keletkeztek. A szakértő szerint a vérfröccsenés szúróeszköz kihúzása után keletkezik.

A nyomszakértő rámutatott arra is, hogy Marian Cozmát hegyes és egyélű szúróeszközzel gyilkolták meg. Kitért arra is, hogy Ivan Pesic veseszúrásánál és Cozma leszúrásakor "nagy valószínűséggel" kétféle eszközt használtak. De Ivan Pesicet is egyélű eszközzel szúrták vesén - tette hozzá.

A szakértő elmondta: a lefoglalt kések közül négy esetében nem lehetett kizárni, hogy a bűntettnél használt eszközök, azaz Marian Cozma és Ivan Pesic sérüléseit okozhatták azokkal is.

Raffael Sándor megerősítette a szakértőt abban, hogy egyélű volt a kése, de a felső részének elején is volt egy kis éle, s csak a "törés után" volt tompa a felső foka. Elmondta, hogy a kése kicsi volt, 15 centinél semmiképpen sem hosszabb, mert a markában elfért. (A szerdai tárgyaláson az orvos szakértő azt közölte, hogy Marian Cozma szívén a szúrt csatorna 18,5 centiméter hosszú volt, s ahhoz legalább 15-18 centiméteres szúróeszközt kellett használni.)

A genetikai szakértő véleményében szerepel az is, hogy Sztojka Iván harmadrendű vádlott pólóján Marian Cozma, Ivan Pesic és Németh Győző vérét azonosították. Ennek azért van különös jelentősége, mert Sztojka Iván azzal védekezik: jelen sem volt a Patrióta lokál előtti verekedésnél, mert ő éppen akkor szaladt fel a bár lépcsőjén, értesíteni a társaikat.)

A bíróság pénteken újabb szakértők meghallgatásával folytatja a tárgyalást.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. január 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában