Ország-világ

2012.12.19. 16:58

Obamát választotta az év emberének a Time magazin

A lap szerkesztőségének indoklása szerint Obama jelképévé és mozgatóerejévé vált azoknak a mélyreható társadalmi és kulturális változásoknak, amelyeken az Egyesült Államok esett át.

Barack Obama nemrégiben újraválasztott amerikai elnököt választotta az év emberének idén a nagy nemzetközi tekintélyű amerikai hetilap, a Time.

A lap szerkesztőségének az interneten is olvasható indoklása szerint Obama jelképévé és mozgatóerejévé vált azoknak a mélyreható társadalmi és kulturális változásoknak, amelyeken az Egyesült Államok esett át.

Rick Stengel szerkesztőségvezető azt is kiemelte, hogy Franklin Delano Roosevelt, azaz a második világháború óta Obama az első elnök, aki kétszer egymás után a voksok több mint 50 százalékát megszerezve tudott választást nyerni.

Obamát választotta az év emberének a Time magazin

Barack Obamát választotta az év emberének a Time magazin.
Az amerikai elnök a tálibok által életveszélyesen megsebesített, az emberi jogokért kiálló pakisztáni lánnyal, Malala Juszufzaival volt versenyben az év embere címért. A szűk listán, amelyről végül a Time Obamát választotta, szerepelt még Mohamed Murszi egyiptomi elnök, Fabiola Gianotti, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) egyik vezető kutatója, valamint Tim Cook, az Apple számítástechnikai óriásvállalat vezérigazgatója.

Tavaly a Time a névtelen, nagybetűs Tüntetőt választotta az év emberévé. A lap szerkesztői szerint a közel-keleti országokon végigsöpört "arab tavasz", valamint az Európát és az Egyesült Államokat is elérő tüntetéssorozat résztvevői átformálták a globális politikát, világszerte "újraértelmezték az emberi erőt".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában