Ország-világ

2014.03.13. 21:28

Levédetik a Szocsiban debütált négy karikát

A látványos megnyitó ünnepségen öt hópehely mintázatú formában az egyik nem alakult át karikává. A "mutatványt" most levédetnék.

Az orosz szabadalmi hivatalban le akarják védetni a szocsi téli játékok megnyitóján kinyílt négy és egy zárva maradt olimpiai ötkarika ábrázolását - adta hírül csütörtökön a rapsinews orosz jogi portál.

A "Világ remekművei" nevű moszkvai cég nyújtotta be a pátens iránti kérelmet, hogy ezután egyedül használhassa ezt a látványt.

A február 7-én tartott látványos megnyitó ünnepségen öt hópehely mintázatú formában az egyik nem alakult át karikává, de ezt csak a helyszínen megjelentek láthatták. A televízió nézők nem, ugyanis a rendező, aki egyben a Pervij kanal állami televíziós csatorna vezérigazgatója, utasítást adott arra, hogy a főpróbán készült felvételt játsszák be.

Mint a rapsinews írta, már másnap árulták az internetes üzletekben a kínai gyártmányú pólókat, rajtuk a négy teljes olimpiai karikával és a zárva maradt ötödikkel.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában