Ország-világ

2014.11.09. 22:18

Jobbik: történelmi siker az ózdi győzelem

A Jobbik polgármesterjelöltje, Janiczak Dávid a voksok kétharmadával kapott több szavazatot, mint a megismételt választásokat kikényszerítő fideszes Fürjes Pál, így történelmi győzelmet aratott.

MTI

A Jobbik szerint a párt történelmi sikert ért el azzal, hogy polgármesterjelöltje nagy különbséggel, "kétharmaddal" nyert Ózdon vasárnap, a megismételt polgármester-választáson. Az ellenzéki párt vasárnap este - az előzetes, 90 százalék feletti feldolgozottságú adatok ismeretében - az MTI-nek küldött közleményében azt írta, "a mai naptól Magyarország, már nem olyan, mint tegnap volt".

A Jobbik polgármesterjelöltje, [namelink name="Janiczak Dávid"] a voksok kétharmadával kapott több szavazatot, mint a megismételt választásokat kikényszerítő fideszes Fürjes Pál, így történelmi győzelmet aratott - írták. Úgy fogalmaztak, hogy "egy dicső múlttal rendelkező magyar munkásváros felemelte fejét, s azt mondta a Fidesz-KDNP-nek, hogy elég volt! Elég volt a cigányok felhasználásából a magyarok ellen, elég volt a korrupt, kiskirályságokat építő politikájukból, elég volt a politikai kommunikációval leplezett semmittevésükből és mindennapi arrogáns stílusukból". A Jobbik szerint Ózd példát mutatott arra, hogy a legnagyobb ellenszélben és önkénnyel szemben is sikerrel lehet felvenni a harcot, s a Jobbik zászlaja alá gyülekezve, "egymással összefogva a kétharmados túlhatalmú Fidesz-KDNP-t is le lehet győzni".

A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint a megismételt szavazáson a szavazatok 97 százalékos feldolgozottságánál Janiczak Dávid, a Jobbik jelöltje nyerte a megismételt polgármester-választást Ózdon, Janiczak Dávidra a választópolgárok 64,35 százaléka szavazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában