Ország-világ

2016.12.15. 13:31

Az MSZP szerint nem véletlen, hogy Erzsébetben jön az ajándék

Az MSZP szerint a több mint hárommilliárd forintos jutalék miatt kaphatják Erzsébet-utalványban a 10 ezer forintot a nyugdíjasok.

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a több mint hárommilliárd forintos jutalék miatt kaphatják Erzsébet-utalványban és nem készpénzben a 10 ezer forintot a nyugdíjasok.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány fővárosi épülete előtt tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, a jutalékot az utalványokat kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapja.

Ha készpénzben adnák oda a juttatást, akkor nem lenne semmilyen jutalék - tette hozzá.

Korózs Lajos azt mondta, senki nem nyilatkozott arról, hogy az utalványok áfával együtt több mint 35 milliárd forintos összege melyik költségvetési soron található és milyen jogcímen utalta át a kormány, ha egyáltalán átutalta.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány semmilyen dokumentumot nem mutatott be, hogy megrendelt-e az utalványokat.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy a hírek szerint január 1-jével megszűnik az alapítvány, ezért kérdéses, hogy a beváltott utalványokat kivel fogják elszámolni a cégek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a sorozatszámmal ellátott Erzsébet-utalványokra szigorú bizonylatolási szabályok vonatkoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában