túlóra

2020.01.11. 09:23

Ingyen bowlingozhatott az ózdi jobbikos polgármester

Nemcsak a város uszodáját használta saját célra a jobbikos polgármester: Janiczak Dávid 2015-ben az önkormányzat tulajdonában lévő bowling pályán szórakozott barátaival.

Az intézmény akkori vezetője másnap a gépnaplóból tudta meg, hogy még jóval záróra után is használták a pályákat – számolt be az Origo.

A hajnali 3-ig tartó bulin úgy tudják ott volt a Jobbik országos vezetésének egy része is – írta a portál a HírTV nyomán.

A létesítmény kilenc órakor zár. 2015 februárjában a város jobbikos polgármestere is itt szórakozott társaival, de rájuk nem vonatkozott a hivatalos nyitvatartás.

Az intézményegység akkori vezetője másnap a gépnaplóból tudta meg, hogy

még jóval záróra után is használták a pályákat.

Galanics Ferenc, korábbi intézményvezető szerint a 10-12 fős társaság a Jobbik országos vezetésének egy része volt, akik fél nyolctól csaknem hajnali háromig szórakoztak a sportlétesítményben.

Az esetről jegyzőkönyv is készült, amelyből az is kiderül, hogy

a dolgozók nem merték időben bezárni a pályát, mert féltették az állásukat.

Janiczak Dávidról pár napja derült ki, hogy január 5-én kizárólagos használatra kibérelte az ózdi Thermárium és Tanuszodát, emiatt a vendégeknek korábban kellett távozniuk. Míg azért húszezer forintot fizetett a polgármester, öt éve a bowling pályát ingyen vette igénybe társaságával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában