EU-s gazdasági csomag

2020.07.18. 08:04

Cseh kormányfő: messze vagyunk attól, hogy megállapodjunk

Messze vagyunk a megállapodástól, a tagállamok vezetői homlokegyenest ellenkező álláspontot képviselnek a helyreállítási alappal kapcsolatban – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök újságíróknak, az uniós keretköltségvetésről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítási csomagjáról szóló brüsszeli európai uniós csúcstalálkozó szünetében péntek este.

„Az alapvető gond azzal van, hogy minden tagállam mást akar, továbbá a vezetők számára most nem világos, hogy mekkora összegről tárgyalunk. Korábban világosnak tűnt, de most egyáltalán nem az” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a tárgyalás második körében sem sikerült a tagállami nézőpontokat közös nevezőre hozni. Megismételte azt, amit az ülésre érkezésekor mondott, hogy az utolsó öt évre vonatkozó tagállami munkanélküliségi ráta nem szolgálhat alapul a források elosztásához.

„A tagországok közül az egyik legkisebb munkanélküliségi ráta Csehországban volt. Ezért is

elfogadhatatlan, hogy a sikeres országokat büntessék azzal, hogy kevesebb uniós pénz kapnak”

- szögezte le az csúcstalálkozó kezdete előtt.

Charles Michelnek, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnökének a javaslata szerint a helyreállítási alaphoz kapcsolódó 310 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás úgy oszlana meg, hogy 70 százalékban a tagállamok munkanélküliségi rátáját vennék alapul öt évre visszamenőleg, majd a fennmaradó 30 százalékot a 2020-21-es GDP-mutatók függvényében osztanák ki 2023-ban. Néhány ország támogatja ezt a javaslatot, de vannak, amelyek az 50-50 százalékos megosztást preferálják.

Michel a hétéves uniós költségvetésre vonatkozóan a múlt héten új javaslatot mutatott be. A helyreállítási alap költségvetési tervezetét változatlan formában támogatta, viszont a hétéves uniós költségvetésre vonatkozóan 1074 milliárd eurót javasolt az EU hosszú távú célkitűzéseinek megvalósítása és a 750 milliárdos helyreállítási terv teljes egészének megőrzése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában