miniszteri találkozó

2020.08.26. 19:34

Magyarország támogatja az Egyesült Arab Emirátusok felvételét az ENSZ biztonsági tanácsába

Ezt Szijjártó Péter közölte, miután tárgyalt az emirátusok külügyminiszterével.

Szijjártó Péter Facebook-oldalán azt írta: „Abdullah bin Zayed Al Nahyan sejk, az Egyesült Arab Emirátusok külügyminisztere régi jó kolléga. Sokat szoktunk beszélgetni, igazi baráti kapcsolat jött létre köztünk az elmúlt években.

Ma egy nagyon fontos és történelmi jelentőségű eseményt vitattunk meg, mégpedig azt, hogy az Emirátusok és Izrael között létrejött a megállapodás a kapcsolatok normalizálásáról”.

Hozzátette: gratulált ehhez kollégájának-barátjának, hiszen – mint írta – ő személyesen is nagy szerepet játszott abban, hogy ezt a történelmi lépést a két ország megtette. Ez a megállapodás azt a reményt táplálhatja mindenkiben, hogy a Közel-Keleten egyszer valóban eljön a béke korszaka.

Szijjártó Péter kijelentette:

Magyarország barátként és jó partnerként tekint mind Izraelre, mind az Egyesült Arab Emirátusokra, és a nemzetközi fórumokon is rendszerint támogatjuk ezen országok törekvéseit.

Hozzátette: elmondta a kollégának, hogy Magyarország támogatni fogja az Emirátusok megválasztását az ENSZ Biztonsági Tanácsába és az Emberi Jogi Tanácsba is.

A magyar miniszter még egy jó hírt közölt: mint írta, lezárták a tárgyalásokat a beruházások kölcsönös védelméről szóló megállapodásról, amely tükrözi a térségben beruházó magyar cégek érdekeit, és komoly előrelépést jelent a gazdasági együttműködésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában