korrupció

2020.09.25. 21:19

Kitálalt a kispesti baloldal sofőrje

Arccal, hanggal vállalta nyilatkozatát.

A kispesti baloldal sofőrje kitálalt a Hír TV kamerái előtt, arccal, hanggal vállalva nyilatkozatát. V. Ákos öt-hat éve ismerkedett meg Lackner Csabával, Gajda Péterrel és Kránitz Krisztiánnal, akikkel számos alkalommal együtt bulizott. A férfi hangja is hallható azokon a kispesti hangfelvételeken, amelyeken Lackner Csaba vagyonával, korrupciógyanús ügyekkel és hódításaival is dicsekszik. A sofőr, aki ott volt a beszélgetéseken, állítja: a hanganyagok valódiak és nem manipuláltak – írja a Magyar Nemzet.

Felháborító, ami Kispesten folyt, ahogyan bántak emberekkel, ahogyan viszonyultak emberi sorsokhoz, és az is, ahogy a botrány kipattanása után tagadtak – nyilatkozta a Hír TV Informátor című műsorában V. Ákos, a XIX. kerületi baloldal egykori sofőrje. A férfi elmondása szerint az utóbbi öt-hat évben, amióta Lackner Csabát ismeri, legalább száz különböző bulin vett részt az ex-MSZP-s képviselővel. Érdemes kiemelni: a sofőr hangja egyértelműen beazonosítható a kispesti felvételeken. V. Ákos nevét és arcát vállalva kifejtette, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételek nem manipuláltak, a beszélgetések megfelelnek a valóságnak.

Foci, sofőrködés, amnézia

V. elmondta, hogy a kispesti Lackner–Kránitz–Gajda háromszögbe a focin keresztül vezetett az útja. Egy tornán ismerkedett meg a szocialista politikusokkal, ahol jól teljesített, ezért bevették a társaságba, majd idővel barátokká váltak, és ezt követően kezdődtek a közös bulizások. A férfi egy sofőrszolgálatnál dolgozott, és a baloldali politikusokat is többször fuvarozta az éjszakában, így innen is ismerte a kispesti hangfelvételeken hallható történeteket.

V. a kép- és hanganyagok nyilvánosságra kerülésekor azonnal felismerte Lackner Csabát, sőt, elmondta, hogy ott volt azon a bulin is, amikor Lackner a fehér port szárította a ventilátor előtt. – Az nemcsak kábítószernek látszó fehér por, hanem egyértelműen az – világított rá V. az elhíresült felvétel kapcsán, hogy Lackner valóban kábítószert fogyasztott. Kiemelte: ez nem egyszeri alkalom volt.

A választási kampányban, illetve közvetlenül utána sem ismerték fel a szereplők Lackner Csaba arcképét és hangját, nem sokkal később azonban Burány Sándor, a szocialisták kispesti országgyűlési képviselőjének már valami derengett. – A képfelvételeken vagy Lackner Csaba van, vagy valaki, aki megszólalásig hasonlít rá, ez kétségtelen. A hangfelvételek egy részén is kétségtelenül olyasvalaki beszél, akinek a hangja megszólalásig hasonlít Lackner Csabához – mondta Burány az önkormányzati választások után.

Én sem ismertem volna fel a helyében – mondta V. Ákos annak kapcsán, hogy Gajda Péter sem tudta beazonosítani Lacknert. A trükk végül bejött: a baloldal, Gajda és Lackner is nyert 2019 őszén a kerületben, utóbbi már füttyszó és tiltakozás közepette vette át a képviselői megbízatását.

Dől a lé

Lackner Csaba anyagi helyzete irigylésre méltónak tűnik egy átlagos önkormányzati képviselőhöz képest: százmilliós ingatlan, luxuskarórák, százezres bulik havonta többször, ventilátor előtt lóbált fehér poros zacskók, és tavasszal még egy új autóra is futotta az exszocialista politikusnak. V. Ákos a Hír TV kamerái előtt megerősítette, hogy hallott már a kispesti hangfelvételeken is elhangzott szisztémáról, amely szerint a pénzt nem a büdzséből veszik el, hanem külső vállalkozókon keresztül jön vissza. – Visszaosztott pénznek szokták nevezni – mondta. Ezekben az üzelmekben a Gajda alá tartozó Kránitz Krisztián és Lackner Csaba is részt vett – erősítette meg V. Mint ismert, Lackner korábban azzal hencegett társainak, hogy „akik a kerületi politikában nem keresik meg az évi százmillió forintot, azok hülyék”.

Kránitz kapcsán elmondta, hogy ő volt a legmohóbb mindannyiuk közül, ezért is „esett ki a kosárból”. Mint ismert, Kránitz Krisztián korábban a kispesti vagyonkezelő igazgatása mellett önkormányzati képviselő is volt 2019-ig a szocialista párt színeiben, ám a tavalyi választáson már nem indulhatott, mert Lackner szavai szerint „mindenki tudta a kerületben, hogy mennyit rakott zsebre”. A felvételeken Krinyóként emlegetett politikus megtarthatta állását a kispesti vagyonkezelő élén.

V. Ákos is megerősítette azt az információt, ami már a hangfelvételeken is elhangzott, hogy bizonyos vállalkozók azért segítették a kispesti baloldalt ezekben az ügyletekben, mert ha nem működtek volna együtt, akkor nem kaptak volna munkát. Így ezek az együttműködések csakis bizalmi alapon és hosszú távon működtek. Lackner esetében Somogyi László vállalkozó – aki egyébként Somogyi Lászlóné XIX. kerületi szocialista önkormányzati képviselő volt férje –, Kránitz esetében pedig Lakatos József volt ez a vállalkozó.

Azért vannak a jóbarátok

A hangfelvételekkel kapcsolatos érdekesség, hogy a korrupciógyanús ügyekről Lackner gyakran a bulik során mesélt barátainak, amivel kapcsolatban V. Ákos elmondta, hogy ez főleg akkor fordult elő, amikor Lacknernek jól ment az üzlet. – Amikor rosszabbul ment neki, akkor inkább a másik, kis csoport szidása volt terítéken – utalt ezzel Kránitzra és körére. Kiemelte: Lackner és Kránitz sokáig barátok voltak, ám elszámolási vitába keveredtek – ahogy ezt egyébként a hangfelvételeken elhangzottak is megerősítették. A kapcsolat azonban megmaradt, az összekötő szál pedig Gajda Péter polgármester volt.

A kerületvezető zavaros ügyeiről szintén mesélt Lackner a felvételeken. Amikor szóba került, hogy a polgármester mibe fektette a pénzt, amit „kapott”, Lackner úgy válaszolt: „Hát ingatlanokat vásárol, most is szereztem neki ingatlant.”

A sofőr elmondta, hogy Somogyi és Lackner közeli barátok voltak, több alkalommal is együtt fogyasztottak kábítószert. A vállalkozó ennek megfelelően sorra nyerte a kispesti közbeszerzéseket, ám ahol nagy pénzek mozognak, ott hamar megjelenik az irigység. Mint azt már lapunk is nyilvánosságra hozta, Lackner Csaba egészen kendőzetlenül beszélt erről barátai jelenlétében. – Lenyúlt rólam [Kránitz – szerk.] 12 millió forintot úgy, hogy semmi köze nem volt hozzá, és odamentem a Gajdához és megmondtam neki, hogy te figyelj az embered mondom egy kicsit szemtelen, és nem tudom, hogy neki miért kéne adnom. Erre az volt a Péternek a válasza, hogy tudom milyen a Krinyó, szemtelen, én sose voltam olyan éhes, mint ő. Döntsd el te, hogy adsz neki vagy nem. Somogyi nem akart neki adni. Rendben elraktuk magunknak a pénzt, majd az utolsó pillanatban a Somogyi kitalálta, hogy ő még mégis akar munkát szerezni, mégis adjuk neki b…szd meg oda a pénzt. Az utolsó pillanatban azt mondja jól van, én is kivettem a milliókat a zsebemből és b…szd meg, oda adtuk neki – hallható a felvételeken. V. Ákos megerősítette, hogy szinte képtelenség, hogy Gajda Péter ne látott volna rá ezekre az üzelmekre.

Prostik, szeretők

V. Ákos beszámolt egy balatonfüredi buliról, ahol a három-négy napos tivornyán csúcsra járatták az alkohol- és drogfogyasztást. Kiemelte: nemcsak kokain fogyott, hanem a társaság nagy kedvence is, a bogyó néven ismert extasy tabletta. Lackner a kispesti hangfelvételeken a kábítószer-használatról úgy fogalmazott: „játszottam, meg van, hogy néha most is játszok minden hangszeren.” A résztvevők az efféle bulik alkalmával konzumlányokat is rendeltek, mert „természetesen a feleségek otthon” maradtak.

A baloldal sofőrje szerint Lackner szeret a társaság közepe lenni, és ezeken a bulikon ezt meg is kapta. Az önkormányzati képviselő szórta a pénzt, egy-egy görbe este negyven- és kétszázezer forint közötti összegbe is kerülhetett. A hangfelvételek készítésekor, 2019 nyarán különösen sok ilyen buli volt, mivel V. Ákos szerint ekkor Lackner felesége épp várandós volt, ezért a képviselőnek „sok mozgástere maradt”.

Lackner ezt ki is használta, a kispesti hangfelvételeken többször is prostituáltakat rendeltek maguknak a bulik résztvevői. Lapunk eddig nem foglalkozott részletesen a hangfelvételek ezen részével, ugyanis sokkal fontosabbnak éreztük azt, hogy egyes esetekben bizonyítható módon, más esetekben pedig feltételezhetően, összességében közpénzmilliárdok tűntek el az évek alatt Kispesten. Érdemes hozzátenni: azért is foglalkozunk most ezen részekkel, mert a felvételen elhangzott állításokat egy tanú is megerősíti. Lapunk már korábban megpróbálta érzékeltetni a hangfelvételek ezen hangulatelemét: – Diáklány. Húszezerért egy órán keresztül csinál bármit – hallható többek között a hanganyagokban egy jelenet, amikor a szereplők a meghívandó hölgyek közül válogatnak. (Bepillantás a kulcslyukon, Magyar Nemzet, 2019. október 5.).

V. Ákos beszámolt arról, hogy Lacknernek a felesége mellett legalább két-három nőhöz volt köze – rajtuk kívül pedig igénybe vette prostituáltak szolgáltatásait is. Lackner szeretőit a hanganyagokból név szerint ismerjük, egyikük a képviselő jelenlegi ügyvédje. B. É.-vel történt kalandjairól részletesen mesél Lackner. A lapunk által korábban nyilvánosságra hozott hangfelvételeken pedig, ahol a képviselő egy 2014-es büntetőügyéről mesél, hozzá is teszi, hogy amikor felment az ügyvédhez, akkor „aznap este nem volt semmi”. (Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok és ingatlanok; Magyar Nemzet, 2019. október 11.)

A felvételek alapján a tivornyákban Gajda Péter is részt vett. Lackner arról beszélt, hogy egy ausztriai síelésen, miután összeveszett a társaság, mert Kránitz barátnője kiborult, a polgármesterrel lementek egy kuplerájba. – Akkor volt az, amikor a Gajda azt mondta, hogy most beülünk a kocsiba, és elmegyünk a csajokhoz, akkor volt ez, amikor lementünk első este a kuplerájba a Péterrel, és hajnalban mentünk haza – hallható a felvételeken.

Gajda, bár számos bulin részt vett, soha nem fogyasztott kábítószert. Viszont a hangfelvételek és V. Ákos elmondása alapján világos, hogy olyan bulikban is ott volt, ahol a résztvevők fogyasztottak drogot. Ilyen volt Lackner Csaba tejfakasztó bulija, a képviselőnek valamikor július végén, augusztus elején született meg legkisebb gyermeke. A tejfakasztón, amelyről szintén hangfelvétel készült, Gajda Péter hangja hallható. A felvétel érdekessége, hogy Gajda itt éppen Kormival, azaz Kormos Gáborral viccelődik, láthatóan nagyon jó viszonyban vannak. Az üzletember az Apcoa Kft. ügyvezetője, amely szintén rendszeresen feltűnik kispesti közbeszerzések környékén.

A hálózat kitart

V. Ákos elmondta, hogy a hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta is rendeznek bulikat Kispesten a botrány szereplői, de már óvatosabbak. A férfi arról is beszélt, hogy a polgármester valószínűleg azért sem szorongatja meg Lacknert, hogy mondjon le mandátumáról, mert tudnak egymásról dolgokat. – Viccelődhetnék azzal, hogy felebaráti szeretet, de úgy gondolom, hogy itt pénzről van szó elég keményen – mondta.

A férfi szerint Lackner szülei miatt választották meg a képviselőt a botrány ellenére is tavaly ősszel, ugyanis ők nagyon jó viszonyt ápolnak a környéken sokakkal. Valamint az is közrejátszhatott a sikerben, hogy ha valakit ismernek több évtizede, akkor egyetlen videó miatt nem omlik össze az addig az emberekben kialakult kép. – Nyilván eddig lehetett azt mondani, hogy manipulált felvételekről van szó, bár aki ismerte Lackner Csabát, annak egyértelmű kellett legyen, hogy az ő hangját hallja és őt látja eddig is – mondta a sofőr. Kiemelte: a kispesti szocialisták még most is érinthetetlennek képzelik magukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában