támadások

2020.09.10. 06:03

Soros karmestere órák alatt megmozgatja a világsajtót

A Magyar Nemzet sorozatának előző részeiből megismerhettük Gerald Knaust, az általa vezetett háttérlobbi működését, pénzügyi dokumentumokkal is igazolták az állításokat. Ezt követően Orbán Viktor kormányfő lejáratását célzó módszereit is külön írásban leplezték le. A mostani részből kiderül, hogy mi látható ­Knaus hálózatának működéséből.

New York, 2016. szeptember 21. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság, valamint az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) elnöke részt vesz az ENSZ-közgyûlés 71. ülésszakának mentén a privátszektor vezetõi számára tartott kerekasztal beszélgetésen a viilágszervezet New York-i székházában 2016. szeptember 20-án. (MTI/EPA pool/Peter Foley)

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Peter Foley

A Soros által támogatott és Gerald ­Knaus vezette European Stability Initiative (ESI) 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány idején sem fogta vissza magát, és ekkoriban is Magyarországot támadta. Az idő tájt éppen „az ellenzék elnyomásával” és azzal, hogy Magyarország túl sok uniós pénzt kapott – írja a Magyar Nemzet.

A sajtómegjelenési lista egyértelműen bizonyítja, hogy Soros György hálózatának kulcsemberei néhány nap alatt képesek telekürtölni vádjaikkal – kis túlzással – a fél világsajtót.

Fotó: Magyar Nemzet

Knaus mindemellett harctérré tette a saját Twitter-oldalát is, és 2020 áprilisában több tucatnyi posztban sulykolta, hogy Magyarország milyen sok uniós pénzre számíthat a járvány idején.

Lényeges körülmény, hogy ez a közösségi oldal ugyan hazánkban kevésbé használt eszköz, de fontos tudni, az európai döntéshozók és a liberális-globalista újságírók fő kommunikációs fórumáról van szó.

Knaus a „pénzmegvonást Magyarországnak” mottóval jellemezhető műveletére a koronát a Der Spiegel nevű liberális lapban tette fel, amely pár éve komoly hírhamisítási botrányba keveredett, és amelynek jelentősen esett a példányszáma az elmúlt években. Az ESI igazgatója egy tweetben is fontosnak tartotta „elszámolni” az írással néhány ismerősének, akik közül az ECFR nevű Soros-szervezet emelhető ki: itt nemcsak a berlini irodának jelezte a megjelenést, de Jana Puglierin berlini irodavezetőnek is. Ez az eset nem egyedi: Knaus 2020. április 18-án egy Spiegel-cikket szintén az amerikai spekuláns által mozgatott ECFR berlini irodájának ajánlott. Egy, a Magyar Nemzet által megkérdezett, az ilyen gyakorlatot ismerő informátor ahhoz hasonlította ezt a műveletsorozatot, mint amikor egy lob­bista elszámolást nyújt be arról, hogy a nyilvánosságban hogyan képviselte ügyfele érdekeit.

Beszámoló a „külügyes” Soros-intézetnek

Furcsa módon idén április 2-án, amikor Knaus megosztotta afeletti örvendezését, hogy egyes liberális-jobboldali pártok a Fidesz Európai Néppártból való kizárását kérelmezték („igazi euró­paiak”), bejegyzésében szintén megjelölte az ECFR berlini irodáját. Hasonlóan járt el március 30-án is. A lap Fideszes forrása szerint a magyar kormánypárt kizárása kapcsán sem véletlen Knaus aktivitása, az feltűnő össz­hangot mutat Herman van Rompuy és Donald Tusk mozgásaival. Knaus nyilvános megszólalásaiban is szokott kérkedni azzal, hogy ­európai vezetőkkel egyeztet.

Kiderült, hogy a Fidesz ügyében Tusk mellett Von der Leyen bizottsági elnök, Micotakisz görög kormányfő, és Jean-Claude Juncker is szerepelt a meggyőzendő vezetők listáján.

Végül az ESI kommunikációs stratégiáját, amely szerint a magyar kormányt szélsőjobboldali színben kell feltüntetni Európa-szerte, Tusk képviselte a leghangsúlyosabban.

Korábban a V4NA hírügynökség részletesen dokumentálta, hogy a Soros-hálózat szoros kapcsolatot tart fenn egy sor CDU-politikussal, Angela Merkel kormányának tagjaival is. Knaus a kereszténydemokraták és a keresztényszocialisták tavalyi konferen­ciáin nem Soros lobbistájaként, hanem „szakértőként” tűnt fel. Ez a szerep pedig segít némileg elfedni a tényt, hogy valójában egy óriási lobbiszervezet rámenős vezetőjéről van szó.

Hazug hivatkozás. Knaus az unió életrehívójával szemben a nemzetek és kormányok lebontásán fáradozik
Fotó: Facebook

Árulkodó nyomok

A korábban említett ECFR-bejelöléseket az teszi felettébb érthetetlenné, hogy az ECFR, ahogy az angol nevében és bemutatkozásában is szerepel, az EU külkapcsolatait szeretné befolyásolni. Mi köze van az uniós belügyekhez, miért kell az Orbán-ellenes akciók­ról pont nekik beszámolni? A dolgot magyarázhatja, hogy Knaus ebben a szervezetben egyszerre tag két Sorossal is. Kettejük közül Alexander Soros élénk kapcsolatot tart fent a hálózatuk egyik európai vezetőjének számító osztrákkal, és a források szerint elvárásokat is megfogalmaz a támogatottjainak. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy egy kétszázezer eurós rendkívüli vészhelyzeti alapot is elkülönített a kutatóintézet intenzívebbé váló tevékenységének támogatására.

Tény, hogy 2020 áprilisát ­Knaus a Twitterén Magyarországot szinte már mániákus módon, több tucatnyi alkalommal támadta.

Komikus módon nemegyszer meg is ismételte önmagát.

Felbukkan a magyar kapcsolat

Szintén érdekes gyakorlat, hogy ­Knaus felfedi magyarországi kapcsolatait, így Léderer András korábbi SZDSZ-es ifjúsági vezetőt, aki a Soros-NGO Helsinki Bizottságnál dolgozik, valamint az említett szervezetet elnöklő Pardavi Mártát, illetve Tóth-Czifra Andrást. Utóbbi saját bevallása szerint egyebek közt úgynevezett „Oroszország-figyelő”, az Egyesült Államokban…

Léderer felbukkanása azért is érdekes, mert a hivatalosan Andor László korábbi ­uniós biztos nevéhez kapcsolt, 73 európai személyiség által aláírt nyílt levél, amely a koronavírus és a magyar kormány „veszélyét” párhuzamba állította, az ESI közreműködésével született. Lé­derer András testvére, a Regnum Marianum keresztjének elfűrészeléséért jogerősen elítélt Léderer Sándor pedig szintén aláírta a magyar jogállamért aggódó dokumentumot. A nyilatkozat beleillett Knaus szélsőjobbos megbélyegzéssel operáló terveibe, és 19 lapban jelent meg egyszerre a kontinensen.

A Magyar Nemzet sorozatának korábbi részei ITT olvashatók el.

Borítókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában