Egyesült Államok

2020.12.15. 06:31

Megszavazták az elektorok Joe Bident elnöknek

Míg az új elnök a demokrácia győzelméről, Donald Trump választási csalásról beszélt a helyi idő szerint hétfői eseményen.

Joe Bidenre 306, Donald Trump leköszönő elnökre 232 elektor adta voksát a hagyományosan puszta formalitásnak számító elektori szavazáson.

„A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani” – fogalmazott a leendő demokrata párti elnök, hangoztatva: az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül.

Donald Trump ugyanakkor azt állította, hogy a választáson széleskörű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét. Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, és nem az dönti el, hogy összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden novemberben 7 millió vokssal kapott többet, mint Trump.

2016-ban Trump az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillarry Clinton demokrata párti jelöltet, amit akkor Trump földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Biden hétfő este úgy fogalmazott, hogy „tiszteletteljesen azt javasolja” Trumpnak, hogy ismerje el vereségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában