az olimpiát is érinti

2021.07.08. 14:29

Rendkívüli állapotot léptettek életbe Japánban a járvány újabb hulláma miatt

A koronavírus-járvány újabb hulláma miatt rendkívüli állapotot hirdet a japán kormány negyven napra Tokióban; ebben az időszakban tartják meg a nyári olimpiai játékokat a japán fővárosban – jelentette be a kormány járványügyi intézkedéseit irányító gazdasági miniszter a járványügyi szakértői bizottság csütörtöki ülésén. A rendkívüli állapot július 12-étől augusztus 22-éig tart.

Nisimura Jaszutosi közölte: Tokióban továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma, terjed az indiai eredetű delta vírusmutáció, és közben a nyári időszak miatt a lakosság is egyre tevékenyebb.

A miniszter elmondta, hogy ugyanerre az időszakra meghosszabbítják a rendkívüli állapotot Okinava prefektúrában, illetve a valamivel enyhébb korlátozásokkal járó, fokozott járványügyi intézkedések rendjét a Tokióval szomszédos Csiba, Kanagava és Szaitama, illetve a délnyugati Oszaka prefektúrában.

A járvány kezdete óta Tokióban négyszer vezettek be rendkívüli állapotot, a legutóbbi június 20-áig volt érvényben, és másnaptól felváltotta a fokozott járványügyi intézkedések rendje. Mindkét esetben korlátozzák az éttermek, bárok és szórakozóhelyek nyitva tartási idejét, és a szeszes italok eladását.

A hétfőtől újra bevezetendő rendkívüli állapot idején – július 23-ától augusztus 8-áig – tartják meg a tokiói nyári olimpiai játékokat, jóllehet egészségügyi szakértők és a polgárok zöme ezt ellenzi.

Korábban az olimpia szervezői azt mondták, nem zárják ki, hogy rendkívüli állapot bevezetése esetén a helyi lakosokat sem engedik be a sporteseményekre. A tokiói városvezetés, Japán és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei a nap folyamán döntik el, hogy hány nézőt engednek be a lelátókra.

Az egészségügyi minisztérium összesítése szerint Tokióban szerdán 920 fertőzéses esetet regisztrálták, 206-tal többet, mint egy héttel korábban. Ennyi fertőzéses esetet utoljára május 13-án vettek nyilvántartásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában