diplomácia

2021.10.11. 11:24

Egyiptommal találkoznak a V4-ek Budapesten: külügyminiszteri forduló (videó)

Nincs semmilyen nyitott kérdés Magyarország és Egyiptom között, a felek pedig sokat profitálnak a jó kétoldalú kapcsolatból, kiváltképpen a gazdaság területén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután egyiptomi kollégáját fogadta Budapesten.

A tárcavezető a Számeh Sukrival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Európa biztonsága és nyugalma szempontjából rendkívül fontos az észak-afrikai térség, így Egyiptom stabilitása is. A magyar kormány ezért a jövőben is fel fog lépni annak érdekében, hogy az ország érdemeit elismerjék ezen a téren – mondta.

Kijelentette: Magyarország eddig is mindig síkra szállt a nemzetközi térben azért, hogy korrekt politikai megközelítés jöjjön létre Egyiptommal szemben. Számos fórumon egyoldalú, elfogult, támadó, képmutató nyilatkozatok és dokumentumok látnak napvilágot, amelyek teljes egészében megalapozatlan kijelentéseket tartalmaznak.

A kétoldalú kapcsolatokban nincs semmilyen nyitott kérdés, jó a politikai együttműködés, amelyből mindkét ország sokat profitál. Ennek köszönhető az is, hogy

a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb külföldi megrendelését teljesíti jelenleg Egyiptomban.

A 370 milliárd forintos projekt keretében az egyiptomi nemzeti vasúttársaság részére 1300 vasúti kocsit gyárt le egy magyar-orosz konzorcium. Ebből 676-ot Dunakeszin gyártanak le, s 53-at már le is szállítottak. A sikeres projekt nyomán pedig már zajlik az egyeztetés a további közlekedési ipari együttműködésről – tudatta.

Emellett magyar cégek részt vesznek például az alexandriai és a szuezi kikötő daruinak felújításában, a vízellátás biztosításában a Sínai-félszigeten, valamint hétezer szarvasmarhát is leszállítottak idén Egyiptomnak. A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2021-ben eddig 21 százalékkal nőtt, amit a magyar export 44 százalékos növekedése húzott.

Szijjártó Péter kitért a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésre is és közölte, hogy a nemzetközi együttműködés jegyében

Magyarország 250 ezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Egyiptomnak,

mivel az ország kedvelt turisztikai célpontja a magyaroknak. Mindemellett zajlik a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás véglegesítése is.

A kormány új gázforrások bevonásának lehetőségeiről tárgyal Kairóval Magyarország energiabiztonságának garantálása érdekében. Az új déli szállítási útvonal ugyanis megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében kitermelendő, illetve

az egyiptomi LNG-terminálokból szállítandó gáz is eljuthasson Magyarországra.

– Ha nem a nemzeti érdeket első helyre helyező, praktikus külpolitikát folytatnánk, hanem képmutató, ideológiailag vezérelt külpolitikát, akkor (...) mindezek az eredmények nem jöttek volna létre – fogalmazott Szijjártó Péter, a kölcsönös tiszteleten alapuló, eredményekre fókuszló együttműködést méltatva.

A felek több együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak a találkozón, egyebek mellett a kereskedelem, a nemzetközi fejlesztések, az oktatás, a kultúra és az űrkutatás területén. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy

a nagy érdeklődésre tekintettel, évi 115-re növelik az egyiptomi diákoknak adott ösztöndíjak számát.

Hétfőn a visegrádi országok külügyminiszterei egyiptomi kollégájukkal tárgyalnak Budapesten, előkészítendő a keddi V4-Egyiptom csúcstalálkozót.

Borítókép: Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter (balra) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter együttmûködési szándéknyilatkozatot írt alá a Puskás Arénában 2021. október 11-én

Ezek is érdekelhetik