büszkék lehetünk

2021.10.11. 12:43

Pintér Sándor: sikertörténet a büntetőpolitika 2010 óta

Az Európai Unió, sőt az egész világ elismeri Magyarországnak a büntetőpolitika terén az elmúlt tíz évben elért eredményeit – mondta a belügyminiszter.

Fotós: Szigetváry Zsolt

Sikertörténetnek nevezte a 2010 utáni büntetőpolitikát Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Budapesten, az Amire Magyarország büszke lehet – A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010-2021 között című konferencián.

Azt mondta, „valóban büszkék lehetünk” a közösen elért eredményekre, mind a jogalkotás, mind a megvalósítás területén. A cél az, hogy a sikertörténet ne szakadjon meg – tette hozzá.

Pintér Sándor kijelentette, hogy szívügye a bűnüldözés.

Úgy vélekedett, hogy az objektív adatokon túl szubjektív, az állampolgárok visszajelzéseit tartalmazó biztonsági mutatók is szükségesek. Az információk értelmezéséhez pedig hiteles elemzők kellenek – jegyezte meg.

A Belügyminisztérium a szubjektív mutatókhoz nem csupán közvélemény-kutatásokat vesz alapul, hanem az önkormányzatokat is megkérdezik, hogyan látják a közbiztonság állapotát – közölte Pintér Sándor.

Büszkeségre ad okot, hogy az állampolgárok a vizsgálatok szerint a legmegbízhatóbbnak a bíróságot, az ügyészséget, valamint a belügyi szerveket, például a rendőrséget és a tűzoltóságot tartják

- jelezte a miniszter.

Azt mondta, hogy

az Európai Unió, sőt az egész világ elismeri Magyarországnak a büntetőpolitika terén az elmúlt tíz évben elért eredményeit.

Jó a célkitűzés és a jogi megfogalmazás, valamint az eredmények is megfelelőek – hangoztatta Pintér Sándor.

Kiemelte, hogy 2010-ben visszakerült a rendőrséghez a szabálysértések nyomozása; az önkormányzatoknak ugyanis szakértelmük, tudásuk, sőt sokszor akaratuk sem volt az eljárások lefolytatásához. Féltek attól, hogy szavazókat veszítenek, ha kemény összeütközésbe kerülnek a lakosokkal.

Bizonyos mértékig „társadalmasították a bűnüldözést”: mező-, hal- és vadőröknek is lehetőséget biztosítottak a gépjárművek átvizsgálására. Újraszervezték a polgárőrséget, így egyre többen figyelnek a rendre – sorolta.

A miniszter kiemelte az iskolaőr intézményének bevezetését. Ez segíti, hogy már a gyerekeket a rendre szocializálják – jelentette ki.

A közfoglalkoztatás rendszerének megváltoztatása is hozzájárult a közbiztonság javulásához

- mondta. Korábban sokan, akik megélhetési problémákkal küzdöttek és nem kaptak segélyt, felmentve érezték magukat a törvények alól, így követtek el bűncselekményt. Sőt egyes politikusok is felmentették ezeket az embereket – fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy a büntetés-végrehajtási intézményekben lehetőséget biztosítottak a tanulásra, a munkára.

Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter beszédet mond az Amire Magyarország büszke lehet – A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010-2021 között című tanácskozás megnyitóján az Igazságügyi Minisztériumban 2021. október 11-én. Jobbról Kónya István, a Kúria elnökhelyettese.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában