Karácsony döntött

2021.11.12. 19:31

150 millióra büntették a BKV-t a frankfurti villamosok miatt

Rendőrségi nyomozás is indult az ügyben múlt hét pénteken.

Több súlyos jogsértést állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV Zrt-vel szemben a 35 darab használt villamos beszerzésére vonatkozó közbeeszerzése kapcsán, ezért megsemmisítette a közbeszezési felhívást – szúrta ki a Mandiner.hu a Közbeszerzési Hatóság weboldalán pénteken.

Mint írták: az uniós irányelv és a közbeszerzési törvény alapján a verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget előíró alapelveket sértette a BKV Zrt. azon eljárása, amely során még a közbeszerzés megkezdése előtt megegyezett a frankfurti közlekedési vállalattal a harmincöt darab alacsonypadlós, 1993 és 1997 között gyártott használt villamos megvásárlásáról.

Kiemelték: számos, a közbeszerzés előkészítésére, az összeférhetetlenségre és a beszerzendő villamosok szerződéses feltételeinek meghatározására vonatkozó törvényi előírásba is ütközött a BKV Zrt. eljárása.

A Közbeszerzési Döntőbizottság emlékeztetett: a BKV Zrt. közlekedési közszolgáltatást, tehát közfeladatot lát el, így a közpénzek felhasználásáért fokozott felelősséggel tartozik.

Rámutattak: a közlekedési vállalat nettó öt milliárd forintot meghaladó értékű közbeszerzésben megállapított törvénysértései miatt a hatóság 150 millió forint összegű bírság került kiszabásra.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a villamosbeszerzés tárgyában megtett feljelentés alapján nyomozást rendelt el „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett gyanúja miatt, még a Döntőbizottság határozatának megszületése előtt, 2021. november 5-én.

A BKV olyan villamosokról folytatott előzetes tárgyalást, amelyekre később közbeszerzést írt ki, ezzel megsértve a közbeszerzési verseny feltételeit. Mint írtuk: Karácsony Gergely főpolgármester egyszemélyben fogadta el a 7,7 milliárd forintos közbeszerzés előterjesztését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában