CPAC

2022.01.26. 14:27

Március végén jön Magyarországra az amerikai republikánusok konferenciája

Március 25-én és 26-án rendezik meg az amerikai republikánus tábor Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciáját Budapesten a Várkert Bazárban – jelentette be az Alapjogokért Központ igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szánthó Miklós elmondta: 

a CPAC Hungary fő szónokának Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel. 

Sok száz résztvevőt várnak, kiemelt külföldi és hazai előadókkal. Elfogadta a meghívást Spanyolországból Santiago Abascal Conde, a jobboldali VOX párt elnöke, valamint a brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro is – ismertette. 

Amerikai szenátorok, kongresszusi képviselők, az ottani szellemi élet sok jeles képviselője, európai kutatóintézetek vezetői és újságírók is érkeznek a rendezvényre – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy elfogadják meghívásukat jobboldali európai vezetők, döntéshozók, tagállami vezetők, pártpolitikusok és európai parlamenti képviselők is.

Emlékeztetett: tavaly szeptemberben jelentették be, hogy Magyarországra hozzák a rendezvényt, amely nemcsak egy konferencia, a jobboldali tábor összejövetele, hanem egy show is egyben. Az Egyesült Államokban a CPAC-n összegyűlnek az ottani konzervatív jobboldalnak a meghatározó figurái: politikusok, újságírók, akadémikusok, a szellemi szféra képviselői, véleményformálók, influenszerek, celebritások és együtt fejezik ki, milyen erős az amerikai jobboldal. A rendezvény súlyát mutatja, hogy 1974 óta, mióta megrendezik, 

valamennyi aktuálisan regnáló republikánus elnök részt vett rajta, Ronald Reagantől Donald Trumpig.

Arról is szólt, hogy a CPAC Hungary nemcsak amerikai-magyar rendezvény lesz, hanem nemzetközi, az egész nyugati civilizációból várnak döntéshozókat, véleményformálókat, politikusokat: Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Európából, Ázsiából és Ausztráliából is.

A konferencia tematikája az Isten, haza, család hármas egységére épül 

– mondta Szánthó Miklós, hozzátéve: ez a három szó kifejezi azt az értékrendet, amely átfogó és globális támadás alatt áll napjainkban Nyugaton.

– Köszönetet is mondhatnánk a liberálisoknak, mert azzal, hogy ezen értékeket olyan szintű össztűz alá vették, mint amilyen talán sosem volt korábban tapasztalható, megtették nekünk konzervatívoknak azt a szívességet, hogy magunk mögött hagyjuk azokat az esetlegesen minket elválasztó vagy szétválasztó témákat, ügyeket, amelyekben nem értünk egyet, és azokra a valóban fontos ügyekre koncentráljunk, amelyek összekötnek minket– fogalmazott. 

Hozzátette: a társadalmi igazságosság, a politikai korrektség jegyében 

  • megpróbálják lerombolni a civilizáció zsidó-keresztény alapjait,
  • megpróbálják aláásni a nemzet fontosságát,
  • jelentéktelennek próbálják beállítani a nemzeti identitást, és ezen keresztül
  • minden létező jogi, politikai és kulturális eszközzel megpróbálják aláásni a nemzeti szuverenitást,
  • áttolni a döntéshozatalt nemzeti szintről globális nemzetközi térbe;
  • átfogó össztűz alá vették a társadalom legszentebb alapegységét, a családot,
  • kikezdték a férfi és női nem teremtettségének egyértelműségét, és
  • azt is megkérdőjelezik, hogy a szülőknek lehet-e joguk megválasztani a gyerekük nevelését, ideértve a szexuális nevelést is

– sorolta Szánthó Mikós.

A CPAC Hungary célja többek közt az, hogy kapcsolódási pontként szolgáljon a nyugati civilizáció konzervatívjai számára, összekapcsolja őket és megmutassák a liberálisoknak, hogy konzervatív erők igenis együtt tudnak működni nemzetközi szinten – mondta.

Szánthó Miklós közölte: egyetért Yoram Hazony filozófusnak, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetőjének a napokban tett kijelentésével, amely szerint 

a legfontosabb szellemi erők konzervatív irányból jönnek. A legfontosabb konzervatív szellemi erők pedig Magyarországról 

– tette hozzá.

– Ebben a konzervatív ellenforradalomban Magyarországnak és a magyar szellemi életnek, az Alapjogokért Központnak és a hazai partnereinek vezető szerepet kell játszaniuk – fogalmazott Szánthó Miklós, hozzátéve: ezért kérték fel a konferencia fő szónokának a miniszterelnököt.

A sajtótájékoztatón levetítették Matt Schlappnak, az Amerikai Konzervatív Unió elnökének köszöntőjét.

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója 2022. január 26-án / MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában