Ukrán válság

2022.02.25. 09:29

Szijjártó: teljes kapacitással működnek az ukrán-magyar határátkelők és a magyar képviseletek (videó)

Megalakult a külügyi koordinációs operatív törzs – jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A mai napon létrejött a külügyi koordinációs operatív törzs Magyar Levente államtitkár vezetésével – közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: a törzs feladata az ukrajnai válságból fakadó külügyi feladatok koordinált ellátása és intézése lesz. 

 Videónyilatkozatában Szijjártó Péter azt mondta: az operatív törzs ülésén telefonon kapcsolatot tudtak teremteni Íjgyártó István kijevi magyar nagykövettel, aki tájékoztatást adott a jelenlegi helyzetről. Elmondta, hogy Kijev külvárosai felől lehet hallani fegyverropogást,  de minden nagykövetségen dolgozó munkatársuk bent van a követség területén. Vannak bent magyar állampolgárok is, akik ott kerestek biztonságot, „őket természetesen továbbra is várjuk és rendelkezésükre állunk” – tette hozzá a miniszter.  

A magyar nagykövetségen biztosítanak helyet ideiglenesen az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) és az Európa Tanács munkatársainak is. 

Szijjártó Péter elmondta, hogy Kijevben már csak kevés nagykövetség működik, így a szlovák mellett például a francia, de a magyar teljes kapacitással van jelen, ha a magyar emberek vagy nemzetközi szervezetek tisztségviselői nehéz helyzetbe kerülnek, tudjanak segíteni. 

Hozzátette: 

„A külügyi koordinációs operatív törzs ma elsők között hozott döntést arról, hogy teljesítjük az ukrán vezetés azon kérését, hogy a lehető leggyorsabban engedjük át az Ukrajnába irányuló humanitárius szállítmányokat.”

Ami a határhelyzetet illeti, 

mind az öt magyar oldali áteresztő pont teljes kapacitással működik, ugyanakkor az ukrán kilépő oldalon továbbra is jelentős a torlódás, több kilométeres gépkocsioszlopokról kaptak jelentést.

Szijjártó Péter a videóban azt mondta: a kijevi nagykövetség és a beregszászi, valamint az ungvári főkonzulátus minden munkatársa dolgozik, és segítséget nyújt a magyaroknak és a nem magyaroknak egyaránt.

Folyamatos a kapcsolattartás a magyar képviseletekkel és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) is - emelte ki, hozzátéve: az Információs Hivatalban is minden munkatárs dolgozik, és folyamatosan figyelik az ukrajnai eseményeket.

Hangsúlyozta azt is, hogy 

mind az öt határátkelőhelyen folyamatos a határátkelés, és a korlátozott időtartamban működő barabási és lónyai határátkelő a körülményekre tekintettel 6-23 óra között üzemel. Ennek ellenére jelentős a várakozási idő, az ukrán oldalon 3-5 kilométeres autósorok várnak 

- tette hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter beszámolt arról is, hogy sok harmadik ország - India, Irán, Ecuador, Izrael, Zimbabwe, Maldív-szigetek, Mongólia, Jordánia - arra kérte Magyarországot, hogy az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó állampolgáraiknak nyisson humanitárius folyosót. Ennek megfelelően Magyarország vízum nélkül beengedi az országba az Ukrajnában jogszerűen tartózkodókat, akiket a nagykövetségek munkatársai a legközelebbi nemzetközi repülőtérre, Debrecenbe visznek - mondta, hozzáfűzve: a debreceni repülőtér forgalma emiatt megnő.

Tudatta azt is, hogy az ukránok kérésére 

Magyarország könnyíti, gyorsítja az Ukrajnába Magyarországon keresztül érkező humanitárius szállítmányok határátlépését.

Kiemelte, hogy Ukrajna irányából továbbra is zavartalan az energiaellátás: a gáz és az olaj is fennakadások nélkül érkezik Magyarországra.

Szijjártó Péter közölte: a háború a legrosszabb forgatókönyv, Magyarország elítéli az orosz katonai műveleteket, és kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Orbán Viktor miniszterelnök is ezt az álláspontot képviselte az Európai Tanács ülésén, és ezt fogja a NATO-csúcson is - mondta.

Hozzátette: az európai uniós külügyminiszterek délután 3 órakor tanácskoznak, az ott született esetleges döntésekről is tájékoztatnak majd.

Borítókép forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában