2022.03.09. 15:42
Migrációs szervezet: a magyar hatóságok hibátlanul kezelik a menekülthelyzetet
A Nemzetközi Migrációspolitika-fejlesztési Központ (ICMPD) főigazgatója szerint a magyar hatóságok hibátlanul kezelik az ukrajnai háború nyomán kialakult menekültválságot.

Michael Spindelegger a beregsurányi Híd Kárpátaljáért segítségponton tett látogatása alkalmával az MTI tudósítójának elmondta: a delegációjuk egyelőre a menekültek fogadásának és ellátásának folyamatát tanulmányozza, annak érdekében, hogy megfelelő segítséget tudjanak nyújtani.
Hangsúlyozta: egyelőre azt tapasztalják, hogy
a hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet, illetve a civil szektor és a magánszemélyek is szenvedélyesen dolgoznak a menekültek érdekében.
Hihetetlen ezt a segítségnyújtást látni, ami szép példája a szolidaritásnak
- fogalmazott Michael Spindelegger.
A bécsi székhelyű ICMPD világszerte 90 országban működik. Azzal a céllal jött létre, hogy kutatásokat végezzen és projekteket hajtson végre a migrációval kapcsolatos kérdésekben, emellett szakpolitikai ajánlásokat adjon kormányzati szerveknek, valamint kormányközi ügynökségeknek.
Borítókép: A háború miatt Ukrajnából Magyarországra menekülők pihennek a beregsurányi polgármesteri hivatalnál kialakított segítségponton 2022. március 1-jén (MTI/Czeglédi Zsolt)
Ukrán válság
- Zelenszkij már az úgynevezett kritikus vállalatok dolgozóit is mozgósítani akarja
- Soha nem látott magasságokba emelkedett az ukrán korrupció mértéke Zelenszkij elnöksége alatt
- Zelenszkij csak a hatalmához ragaszkodik, az emberéletek nem számítanak
- Szijjártó Péter: Magyarországnál kevesen tettek többet az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért
- Kárpátalján egyre kilátástalanabb az élet (videó)