Ukrajnai háború

2022.03.07. 22:24

Salvini Varsóban, a menekültek olasz befogadását készíti elő

Az olasz politikust pártja európai parlamenti képviselői kísérték el.

Matteo Salvini a Liga vezetője hétfőn Varsóba érkezett, majd a lengyel határhoz látogat el a menekültek olaszországi befogadása előkészítésére - közölte a jobboldali kormánypárt hétfőn.

Matteo Salvini első állomása a lengyel főváros, Varsó volt, ahol a kormányfő Mateusz Morawiecki fogadta őt.

A Liga közleménye szerint Salvini köszönetet mondott a lengyel miniszterelnöknek az Ukrajnából érkezők "rendkívüli befogadásáért, amivel példát mutatnak egész Európában". Korábban Matteo Salvini úgy nyilatkozott, hogy ugyanezt megköszönte Orbán Viktornak is.     

Az olasz politikust pártja európai parlamenti képviselői kísérték el. Salvini a varsói nagykövetségen találkozott az országban dolgozó olasz vállalkozókkal, valamint fogadták az apostoli nunciatúrán is.  

A párt közleménye szerint a nem sajtónyilvános látogatással Matteo Salvini "a békén kíván dolgozni, biztosítani akarja, hogy az olaszországi segélyek Lengyelországon keresztül eljussanak Ukrajnába, valamint elő kívánja segíteni, hogy a háború elől menekülő nők és gyermekek eljussanak, és befogadásra találjanak Olaszországban".

Matteo Salvini a tervek szerint szerdáig marad Lengyelországban, ahol el akar jutni a Caritas humanitárius szervezet Rzeszówban működő központjába, valamint a határváros Przemyslbe.

A Liga hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini nem jelentette be előre az útját, mivel nem kívánta reklámozni.

A politikus korábban utalt arra, hogy fel akarja keresni az Ukrajnával határos országokat, ahova a menekültek érkeznek, és Magyarországot és Romániát is említette.

A római belügyminisztérium adatai szerint hétfő estig több mint 17 ezer ukrán érkezett Olaszországba.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában