Korrupciós ügyek

2022.03.06. 08:17

Végleg kiszorulhat a politikából Tóth Csaba

Bár Tóth Csaba politikusi tevékenységét a kezdetektől fogva különböző homályos, kétes ügyletek övezték, a politikusnak eddig sikerült úrrá lennie a veszélyesebbnek tűnő botrányokon is. Ám úgy tűnik, hogy az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjének feje fölött végül mégiscsak átcsapnak a hullámok. Egy tavaly nyáron kipattant ügy felveti az adóelkerülés gyanúját, legutóbb pedig egy negyedmilliárd forintos vesztegetési ügy kapcsán a mentelmi jogának a felfüggesztését is kezdeményezte az ügyészség.

Tóth Csabának, az MSZP zuglói erős emberének a politikai karrierje a 40-es éveiben indult, az ezredforduló után. Az azt megelőzően folytatott üzleti tevékenységének egy részét homály fedi – az önéletrajzaiban sem részletezi ezt az időszakot – annyit azonban tudni, hogy egyebek mellett ingatlanbefektetésekkel foglalkozott, s néhány év alatt jelentős vagyont halmozott fel: a képviselői vagyonnyilatkozata szerint számos ingatlannal rendelkezik – Budapesten van több társasháza, egy lakóháza Zalaegerszegen, valamint egy közel ötezer négyzeteméteres telephelye Sopronban – s szépen gyarapodnak az egyebek mellett részvények formájában tárolt, több százmillió forint értékű pénzügyi befektetései is. Nemrégiben kiderült, hogy Tóth jelentős, be nem vallott vagyontárggyal is rendelkezik, de a közéleti tevékenységével kapcsolatban is időről-időre felmerül a korrupció és a különböző törvényszegések gyanúja.

Okirathamisítás gyanúja

Erre egyik példa, hogy alighogy Tóth csatlakozott a Vas megyei MSZP-hez 2002-ben, a párt helyi szervezeteibe hirtelen rengeteg új tag került be. Miután a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt állította, hogy a taglétszámot Tóthék mesterségesen növelték meg – a pártszervezet egyetlen este alatt 40-ről 500 fősre duzzadt –, és fizettek a belépésekért, a politikussal szemben etikai eljárás indult, amelynek végén a megyei testület kizárta a pártból, de az országos etikai bizottság fél évvel később felülbírálta ezt. Eközben Tóthot Vas megyei elnökké is megválasztották.

Ebben az időben magánokirathamisításban való közreműködéssel is meggyanúsította rendőrség. A 10 vasi Fibisz-szervezetet (Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták) 2003-ban Szabó Bálint elnökletével hozták létre, az alapítási jegyzőkönyveken pedig Zuschlag János mellett Tóth Csaba neve szerepelt, mint hitelesítő. Tóth azonban azt állította, nem követett el bűncselekményt, és „semmiféle nyilatkozatot nem írt alá”. Később az ügyészség az eljárást bizonyítékok hiányában zárta le.

Végül a teljes Vas megyei szervezetet feloszlatták, s nem sokkal ezt követőn – 2005-ben – Tóth az MSZP zuglói szervezetéhez igazolt, ahol hamarosan a Vas megyeihez hasonló tagfelvételi botrány kerekedett ki. Mindenesetre 2007-ben Tóth Csaba már a szocialisták helyi szervezetének elnöke volt, az azt követő országgyűlési képviselőválasztáson pedig már a parlamentbe is bekerült. Méghozzá úgy, hogy a fővárosi képviselőséget választó Horváth Csaba (aki 2109 óta a kerület polgármestere) Tóth javára mondott le a mandátumáról.

Azóta Tóth kétszer is győzni tudott egyéniben az általános választáson, ám közben a zuglói önkormányzatra is rátelepedett, s az ő akarata érvényesül a fontosabb kérdésekben. Ebből nem is csinál titkot, hiszen rendszeresen részt vesz a testületi üléseken, s van, hogy egy-egy ügy kapcsán jelentkező lakossági csoporttal is ő tárgyal. De Tóthnak az önkormányzatban is folytatott hatalmaskodásától több alkalommal beszámoltak a testület képviselői is, egy kiszivárgott felvételen pedig Karácsony Gergely – még a kerület polgármestereként – szintén arról beszélt, hogy Tóth kezében futnak össze a szálak a kerület ügyeivel kapcsolatban.

Zuglóban elásnak

Karácsony egyebek mellett azt ecsetelte beszélgetőpartnerének, hogy hatalmi kérdésekben nem ő dönt, a helyi szocialisták gyakorlatilag szétlopják az önkormányzatot, Tóth Csabával pedig erősen elmérgesedtek a konfliktusai, s utóbbi még a családját is megfenyegette. Arra a kérdésre, hogy ha nem sikerülne megnyernie a főpolgármesteri széket, akkor visszamenne-e Zuglóba, Karácsony azt válaszolta, hogy „akkor engem elásnak”.

Utóbbi kifejezés kapcsán Várnai László, egy helyi civil szervezet képviselője Sápi Attila MSZP-s képviselő eltűnésére emlékeztetett. Egy bejegyzésében azt írta, hogy „Sápi Tóth bizalmi embereként tudott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, mintsem hogy beszéljen”.

Emlékeztetőül: Sápi Attila 2016-ban tűnt el, meglehetősen rejtélyes körülmények között, vagyis amikor a zuglói parkolási botrány egyes részletei nyilvánosságra kerültek, és a sajtó is elkezdett a korrupciógyanús ügyletekkel foglalkozni. Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője a Tóth Csabával tavaly tavasszal készített interjú során egyenesen azt a kérdést szegezte a honatyának, hogy „megölted, vagy megöletted Sápi Attilát?”, amelyre Tóth méltatlankodással válaszolt, az adás azután pedig kijelentette, hogy feljelenti az újságírót.

Az elmúlt évben azonban már több olyan korrupciós ügy is kipattant Tóth Csaba körül, amelyek miatt akár teljesen ki is szorulhat a politikából.

Tavaly nyáron derült ki, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel egy több százmillió forint értékű gyártelepet, amely pedig a közvetlen gazdasági érdekeltségéhez tartozik. Több évvel ezelőtt Tóth cége egy másik cégen keresztül – amelynek ügyvezetője a politikus MSZP-s bizalmasa volt, még a Vas megyei időkből – adott egy 111 millió forintos kölcsönt egy alapítványnak, s utóbbi vásárolta meg a XXII. kerületben, a Gyár utcában található gyártelepet. A bonyolult, nehezen átlátható tranzakció célja az lehetett, hogy Tóth eltitkolja a vagyonelemet. Mindez akár az adóelkerülés vagy a pénzmosás gyanúját is felvetheti. A tavaly őszi előválasztáson Tóth Csaba – feltehetően a csökkenő népszerűsége, és a saját politikai táborából is érkező nyomás miatt - még az eredményhirdetés előtt visszalépett, így áprilisban már nem is indul a parlamenti mandátumért.

Negyedmilliárdnyi vesztegetés

Legutóbb pedig egy rendkívül súlyos vesztegetési ügy kapcsán bukkant fel Tóth Csaba neve egy gyanúsítotti vallomásban. Mint a Magyar Nemzet megírta, a költségvetési csalással gyanúsított Fuzik Zsolt – aki a hatóságok szerint a társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat – 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt.

A hamis dokumentumok a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek, s az előbbi alá tartozó egyik cég nyerte el a parkolásüzemeltetési feladatokat Zuglóban. Fuzik vallomása szerint 2017 és 2019 között minimum 250 millió forintot, a profit felét adta át Tóth Csabának és Horváth Csabának, aki akkor fővárosi MSZP-s képviselő volt. Az üggyel összefüggésben a minap az ügyészség kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának a felfüggesztését.

Borítókép: Tóth Csaba és Horváth Csaba (Fotó: Kurucz Árpád)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában