Számítani lehetett rá

2022.05.14. 09:09

Megvan, ki Biden budapesti nagykövetjelöltje

A Trump-ellenes, demokrata kötődésű David Pressmant jelölték a magyar fővárosba.

David Pressmant jelöli Joe Biden amerikai elnök a budapesti nagyköveti posztra — közölte pénteken este a Fehér Ház. A 45 éves diplomata a New York-i Egyetemen végzett jogász, jelenleg a Jenner & Block New York-i ügyvédi iroda partnere, aki számos ponton kötődik az amerikai Demokrata Párthoz, valamint hollywoodi hírességekhez is. Így George és Amal Clooney alapítványának alapító ügyvezető igazgatója is volt - ismerteti a Magyar Nemzet.

Emberjogi tanácsadóként dolgozott Madeleine Albright egykori külügyminiszter mellett, később szerepet kapott a belbiztonsági minisztérium felsővezetésében. Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között nagyköveti szinten képviselte országát az ENSZ-ben, megbízatása Donald Trump beiktatása napján szűnt meg. Később Pressman megfélemlítéssel vádolta Trumpot annak az alezredesnek, Alexander Vindmannek az ügyvédeként, aki a nemzetbiztonsági tanács Európáért felelős igazgatójaként szembeszállt a republikánus elnökkel, ezért menesztették. Vindman az ukrajnai kérdésben tett vallomását felhasználták a Trump elleni közjogi felelősségre vonási eljárás, az impeachment során, amellyel ugyanakkor a demokrata oldal nem tudta megbuktatni Trumpot. 

Pressman számos emberjogi kérdésnek, így a homoszexuálisok jogegyenlőségének is szószólója, az LMBTQ-közösség elismertetéséért küzdő munkacsoportot is vezette az amerikai külügyben. 

Másfél éve üres poszt 

A mostani bejelentés nem érte váratlanul a magyar Külügyminisztériumot; úgy tudni, Pressman neve már hetek óta forgott az amerikai kapcsolatainkat jól ismerők körében, mivel Washingtonból megkérték a diplomáciai agrément-t a kinevezéséhez a fogadó féltől. Budapesti munkáját szenátusi jóváhagyása után, várhatóan a következő hónapokban kezdheti meg.

Az amerikai külképviseletet jelenleg Marc Dillard ügyvivő vezeti a magyar fővárosban. A nagyköveti poszt akkor üresedett meg, amikor Trump kinevezettje, David Cornstein 2020 szeptemberében beadta lemondását, majd a következő hónapokban haza is utazott az Egyesült Államokba. A Pressman várható hivatalba lépéséig tartó szűk két év a rendszerváltoztatáskor megélénkült kétoldalú kapcsolatok óta a legnagyobb átmeneti időszaknak ígérkezik a budapesti Szabadság téren.    

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában