Példaértékű

2022.05.29. 08:10

Tállai András: ismét bizonyított az szja-bevallási rendszer

Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége május 21-én hivatalos bevallássá vált. Idén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások negyede az utolsó héten érkezett be – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy több mint 665 ezer bevallás az utolsó héten, május 15-e után érkezett, ebből 608 ezer elektronikusan. 

Ezzel a több mint 90 százalékos aránnyal, a népszerűségi lista élén továbbra is az online módszer áll– jegyezte meg.
Az idén 2,7 milliónyian nyújtottak be bevallást, 62 százalékuk módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet, mintegy 2 millió bevallás az adózó érdemi közreműködése nélkül vált elfogadottá

 – mondta.
Annak az időszaknak már vége, amikor az embereknek azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert nem töltötték ki a nyomtatványt, vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtották be az szja-bevallásukat. Most sokak tervezete vált automatikusan, érdemi közreműködés nélkül, bevallássá 

– hangsúlyozta Tállai András.
Tállai András felidézte, hogy a kormány 2017 óta mentesíti a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. 

Az e-szja folyamatosan bővül, egyre többeket segít – nyomatékosította, hozzátéve, hogy például már a mezőgazdasági őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak is készít az adóhivatal tervezetet, amit az érintetteknek csak a jövedelmi adataikkal kell kiegészíteniük.
Tállai András kiemelte, hogy nemzetközi szinten is példaértékű a magyar bevallás-kiajánlási rendszer. 

Van még néhány tagállam az Európai Unióban, ahol a magánszemélyek bevallását az adóhivatal készíti el, ám az államtitkár szerint az egyszerű kezelhetőség mellett a tervezetek adataiban is kiemelkedik a magyar rendszer. Több ország tervezetében csak a bérjövedelem szerepel, így például a kamatból, az osztalékból származó jövedelmét és annak adóját mindenkinek saját magának kell kiszámítania, és az adatokat még be is kell írnia a bevallás megfelelő soraiba. 
 A hazai rendszer egyedülálló a kedvezmények kezelésében is. A gyermekek után járó családi kedvezmény, és a szerte a világon kuriózumnak számító két adókedvezmény (az első házas, illetve a négy vagy többgyermekes anyák kedvezménye) év közben igénybe vett összegét mind tartalmazza a bevallási tervezet 

– mondta Tállai András.

Az államtitkár hangsúlyozta: 
 A családi adóvisszatérítés egyedülálló az Európai Unióban, ezért Magyarországon kívül más államban nem is lehetne ilyen sor a bevallásban. Ám ezek kitöltésével sem kellett bíbelődnie a magyar gyermekes szülők többségének, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiajánlott tervezete mindezt tartalmazta. 

Borítókép: Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában