Ukrán válság

2022.06.24. 07:43

Az ukránok megkezdték a kivonulást Szeverodonyeckből – frissül

Élő közvetítés a háború 121. napjáról.

Cikkünk frissül!

Orosz aranybehozatal ügyében vizsgálódik a svájci vámhivatal

Orosz aranybehozatal ügyében vizsgálódik a vámhivatal, tekintettel az Oroszország ellen elrendelt gazdasági szankciókra - jelentette be pénteken a svájci vámhatóság, miközben egyelőre megválaszolatlanok a kérdések a titokzatos behozatal körül.

Májusban három tonna, Oroszországból származó arany érkezett az alpesi országba, ahol számos, aranytömbök olvasztására alkalmas finomító működik.
Az ukrajnai háború kezdete óta most először érkezett orosz arany Svájcba - közölte a vámhivatal, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudni, ki volt az importőr.
Az 194 millió svájci frank (76,8 milliárd forint) értékű, három tonnányi arany Nagy-Britanniából érkezett, de származási országként Oroszország van feltüntetve - tudatta pénteki közleményében a Szövetségi Vám- és Határbiztonsági Iroda (OFDF).
Tekintettel az érvényben lévő szankciókra, az OFDF megvizsgálja az érintett behozatalt" - közölte a hivatal, amely szerint törvényi okokból semmilyen információ nem adható ki az aranyimportőrről.
Március 7. óta az orosz finomítókból kikerült aranytömböket tilos Svájcban megvásárolni. Ugyanakkor a március 7. előtt orosz finomítókban előállított aranytömbök elvileg továbbra is forgalmazhatók az OFDF szerint.
A nemesfémkereskedők svájci szövetsége (ASFCMP) szerint egyetlen tagjuk sem részese az ügyleteknek.
A tizennégy svájci nemesfém-feldolgozót tömörítő szakmai szövetség ugyanakkor elővigyázatosságra intette tagjait. "Kétes eredetű arany nem kerülhet Svájcba" - írta közleményében a szervezet. Ez a tizennégy vállalat dolgozza fel a Svájcban olvasztott arany 90 százalékát.

Újabb ukrán alakulatokat kerítettek be az oroszok

Igor Konasenkov tábornok szerint sikerült felszámolni az ukrán hadsereg bekerített alakulatait a kelet-ukrajnai Zolote körüli harcokban.

A települést heves harcok után sikerült elfoglalnia az orosz hadseregnek.

Konasenkov közlése szerint már Liszicsanszk városát is több oldalról fenyegeti az orosz és a szeparatista hadsereg, akik áttörték az ukrán csapatok jól előkészített védelmét a térségben és folytatják a megkezdett offenzívát - írja az iz.ru.

Lengyelország mintegy félmilliárd eurós kölcsönt vesz fel az ukrajnai menekültek megsegítésére

Ez minden idők eddigi legnagyobb, CEB által jóváhagyott hitele - írja a Mandiner.

Lengyelország 450 millió euró (mintegy 180 milliárd forint) kölcsönt vesz fel az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB) az Oroszország indította háború miatt Ukrajnából elmenekültek megsegítésére – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács pénteken.

Az Európa Tanács varsói keltezésű közleményében arról tájékoztatott, hogy

a CEB által jóváhagyott, minden idők legnagyobb hitele támogatni fogja a lengyel kormányt abban, hogy kezelni tudja az ukrajnai háború elől menekülők tömeges beáramlását,elhelyezését és hosszútávú megsegítését.

Videóüzenetet küldött a börtönből az oroszok által halálra ítélt brit katona

Mintegy negyedórás videót töltött fel a donyeci börtönből Aiden Aslin, az egyik brit önkéntes, aki Mariupolban esett orosz hadifogságba – írja a Mandiner.hu. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Aslint nemrég a „Donyecki Népköztársaság” ítélőtáblája halálbüntetéssel sújtotta, de még nem járt le a fellebbezési idő.

Azt hitte, „a jó oldalon harcol”

A Portfolio pénteken arról írt, hogy a brit férfi mondhatni „megtért” azután, hogy kimondták rá a legsúlyosabb ítéletet. A videóban hosszasan beszélt arról, hogy az ukránok civileket lőnek nehéztüzérséggel a Donbaszban, illetve, hogy

Mariupolban az azovosok élő pajzsnak használták a lakóházakat és ezek lakosait.

Többször is kitér arra, hogy élete legnagyobb hibája volt, hogy beállt az ukrán tengerészgyalogságba, és hogy azt hitte, hogy a jó oldalon harcol, de „naiv és buta volt” – idézte Aslint a portál.

Amerikai hírszerzés: Elaknásítja a Fekete-tengert az orosz hadsereg

Jelenleg alternatív szárazföldi útvonalakat keresnek a búzaexport számára. A hírszerzők értesülései szerint a cél a gabonaexport megakadályozása, amely világszintű éhínséghez vezethet – írja a Mandiner.hu. 

Az amerikaiak úgy tudják, hogy Odessza és Ocsakiv kikötőiben – akárcsak a Dnyeper folyóban – helyeznek el aknákat az orosz katonák. 

Az oroszok mindezt tagadják, és az ukránokat vádolják azzal, hogy aknákat telepítenek a saját kikötőikbe.

A rettegett csecsen vezér újabb üzenete

Ramzan Kadirov csecsen vezető egy videót mutatott be, amelyen az ukrán nacionalisták által a Luhanszki Népköztársaság (LPR) Zolote falujában hagyott fegyverei láthatóak. A felvételt június 24-én tették közzé Kadirov Telegram-csatornáján.

Kadirov elmondása szerint az orosz egységek az Ukrán Fegyveres Erők (APU) fegyverarzenálját foglalták le, köztük Javelin páncéltörő rakétákat - írja az iz.ru

Gyakorlatilag minden lövészárok tele van gránátokkal, munícióval és hátrahagyott fegyverekkel, amiket felhasználhatunk csapataink további előrenyomulásához- mondta Kadirov.

6115220 23.12.2019 Chechnya's regional President Ramzan Kadyrov delivers a speech during his annual news conference, in Grozny, Russia's Chechen Republic. Said Tsarnaev / Sputnik (Photo by Said Tsarnaev / Sputnik / Sputnik via AFP)
Razman Kadirov
Forrás: Said Tsarnaev / Szputnyik/AFP

Hozzátette, hogy folytatódik az ukrán nacionalisták által birtokolt települések ellen folytatott hadműveletet a térségben. 

Korábban az LPR Népi Milícia arról számolt be, hogy Gorskoje és Zolote települések teljes mértékben a szeparatista és az orosz erők ellenőrzése alatt állnak, Liszicsanszkot pedig bekerítették.

Helikopterekről lövik az oroszok a Liszicsanszkhoz vezető utakat és hidakat

Az orosz erők helikopterekről semmisítik meg a Donyec-medencei Liszicsanszk városba vezető utakat és hidakat - közöle pénteken Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Facebookon.

A tisztségviselő fényképet is közzétett a közösségi portálon a Liszicsanszkba vezető egyik hídról. A fotón látható, hogy a híd járművekkel teljesen járhatatlanná vált.

Hajdaj az egyik tévéműsorban kifejtette: elsősorban azért kaptak parancsot az ukrán katonák a kivonulásra Szeverodonyeckből, hogy ne keríthessék be őket az orosz erők. 

Kiemelte, hogy az ukrán egységek távolabbi, megerősített állásokba vonultak vissza. A jelenlegi helyzetben nincs értelme az elmúlt hónapokban szétlőtt állásokban maradni, csak azért, hogy ott legyünk, mert emiatt napról napra nőhet a halálos áldozatok száma - magyarázta a kormányzó.

Az ukránok megkezdték a kivonulást Szeverodonyeckből

Egy ukrán tisztviselő szerint a kivonulás Szeverodonyeckből "néhány napot" vehet igénybe.

A luhanszki terület kormányzója korábban kijelentette, hogy a keleti Szeverodonyeck városában lévő ukrán csapatoknak "vissza kell vonulniuk" az ostrom alatt álló városból.

Most a szeverodonyecki kerület katonai közigazgatásának vezetője, Roman Vlaszenko azt mondta a CNN-nek, hogy a katonák már megkezdték a kivonulást, ami jelenleg is folyik és már tegnap elkezdődött. 

Vlaszenko szerint a művelet több napig is eltarthat a csapatok nagy száma miatt; egyelőre nem világos, hogy a városban harcoló csapatok hova vonulnak majd vissza - írja a Sky News.

Oroszország szerint megrendezett terrortámadásokról akar tudósítani az amerikai CNN

Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős oroszországi tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője csütörtök éjjel kiadott nyilatkozatában azt állította, hogy
az amerikai CNN televízió két riportere érkezett az Azov nacionalista alakulat íz fegyverese kíséretében Odesszába, hogy onnan megrendezett terrortámadsokról tudósítson,amelyek alapján a későbbiekben tiltott hadviselési módszerek alkalmazásával vádolnák meg Oroszországot.

Franciaország fegyvereket küldött Oroszországnak

Az Uralvagonzavod orosz hadiipari vállalat az RBK című gazdaság napilap szerint Régis de Castelnau francia ügyvéd és újságíró Telegram-csatornáján hagyott bejegyzésében köszönetet mondott Emmanuel Macron francia elnöknek, amiért CAESAR önjáró tarackokat küldött Ukrajnának. A gyár azt üzente, hogy az orosz fegyveres erők két, jó állapotban lévő darabot zsákmányoltak ebből a fegyverből, amely "persze nem olyan jó", mint azt orosz Mszta-SZ tarack, "de a háztartásban jó lesz valamire". Az Uralvagonzavod arra kérte Macront, hogy küldjön még ágyút szétszedésre.

Ukrán veszteségek

A jelentés szerint az orosz tüzérség 367 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, öt lőszer- és fegyverraktárra, valamint 62 lőállásban lévő tüzérségi alegységre - köztük egy M-777-es ütegre - mért csapást, a Basztyion partvédő rakétarendszer egy Sz-300-as légvédelmi kilövőállást semmisített meg Odessza közelében.

Légi-, rakéta- és tüzérségi csapások következtében egy nap alatt 620 nacionalista halt meg. 

19 harckocsit és egyéb páncélozott harcjármű és 17 speciális katonai jármű pedig üzemképtelenné vált. Az orosz légvédelem lelőtt két Szu-25-ös repülőgépet, öt drónt és öt Tocska-U taktikai rakétát.

Novoszelivka, 2022. június 23. Orosz légitámadásban megsemmisült lakóház az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévõ Novoszelivka faluban 2022. június 23-án. MTI/EPA/Oleg Petraszjuk
Forrás: Oleg Petraszjuk

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 213 repülőgépet, 132 helikoptert, 1334 drónt, 350 légvédelmi rakétarendszert, 3769 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 659 rakéta-sorozatvetőt, 3002 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3835 speciális katonai járművet veszítettek.


Tíz luhanszki település foglaltak el az oroszok

Öt nap alatt tíz települést foglaltak el az orosz csapatok a csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaságban – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken a hadijelentést ismertetve.

A tábornok Loszkutivka, Pidliszne, Mirna Dolina, Sebkarjer, Vrubivka, Nirkive, Mikolajivka, Novoivanivka, Ustyinivka és Raj-Olekszandrivka „felszabadításáról”, valamint Zolote és Hirszke körülzárásáról számolt be. Mint mondta, Hirszkében négy ukrán zászlóalj 1800 katonáját, a Jobboldali szektor "náci alakulat" 120 fegyveresét és 80 külföldi zsoldost kerítettek be, több mint 40 páncélozott harcjárművel és mintegy 80 ágyúval és aknavetővel.

Konasenko szerint csak az elmúlt 24 órában 41 katona adta meg magát önként, a bekerített és folyamatos tűz alatt tartott alegységek feltöltöttsége nem éri el a 40 százalékot, a katonák kimerültek, kapcsolatuk a felsőbb parancsnoksággal megszűnt, az utánpótlásukat elvágták. Zolote község felét a tábornok szerint csütörtökön elfoglalták. Ramzan Kadirov csecsen vezető pénteken bejelentette e falu "felszabadítását".

Autóba rejtett bombával öltek meg egy orosz kormányzati tisztviselőt Herszonban

Az áldozat Dmitrij Szavlucsenko, a Herszoni Katonai-Polgári Igazgatóság család- és ifjúsági sportosztályának vezetője. A robbanás helyszínén két kiégett autó volt, a közelben lévő négyemeletes ház ablakai betörtek. A Kreml szerint az eset terrortámadás volt, ennek megfelelően is fogják kezelni.

Leállhat a gázszállítás az Északi Áramlat-1 vezetéken

A német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője szerint előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken.

Klaus Müller a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatának csütörtöki kihirdetésével kapcsolatban tett nyilatkozataiban rámutatott, hogy július 11-én kezdődik a vezeték szokásos éves karbantartása.

A munkálatok 10 napig tartanak, a vezetéket erre az időre leállítják, és nem tudjuk, hogy mi történik utána

– mondta a szövetségi hatóság vezetője csütörtök este.

Ugyanerről beszélt péntek reggel is az ARD közszolgálati televízióban és a Deutschlandfunk közszolgálati rádióban is, kifejtve: nem lehet kizárni, hogy a vezetéket használó Gazprom orosz állami energetikai óriáscég a karbantartás után nem indítja újra a földgázszállítást.

A legtöbb forgatókönyv nem szép, azt jelzik, hogy túl kevés gáz lesz a tél végére, vagy akár már ősszel, vagy télen, ami nagyon nehéz helyzetet teremtene– mondta Klaus Müller az ARD-nek.

Lezuhant egy orosz katonai szállítógép Rjazanyban

Lezuhant, majd kigyulladt egy Il-76-os orosz katonai szállító repülőgép Rjazanyban, a fedélzeten tartózkodó 10 ember közül többen meghaltak.


Oroszország szerint az USA a hibás, amiért Litvánia nem engedte a Kalinyingrádba irányuló áruszállítást

Az úgynevezett kollektív Nyugat a Fehér Ház kifejezett utasítására megtiltotta az áruk széles körének vasúti tranzitját a kalinyingrádi régión keresztül– írta a minisztérium közleményében. Hozzátéve, hogy ez egy újabb lépés volt Amerika részéről az egyre ellenségesebb fellépésnek Oroszországgal szemben.

Tömegesen teszik le a fegyvert az ukránok

Nagy számban dezertálnak, illetve megtagadják a harcot az ukrán katonák - közölte az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata pénteken. Azt írják: a Donyecki Népköztársaságban lévő Alekszandropol közelében például a 25. ukrán légideszant dandár egyik zászlóaljának több mint 30 katonája letette a fegyvert és elhagyta állásait.

Arról is beszámolnak, hogy az ukrán hadvezetés a donyecki és a luhanszki területeken
civil, harcban képzetlen állampolgárokból kényszerült kézifegyveres zászlóaljakat alakítani, hogy kompenzálja a súlyos emberveszteséget. 

Romániában megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett jódtabletták kiosztása

A harmincmillió jódtabletta kiosztására vonatkozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium. A 65 milligrammos kálium-jodid tablettákhoz családorvosok által kiállítandó vény alapján, a kijelölt gyógyszertárakban ingyenesen juthatnak hozzá a lakosok, de nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a tablettákat csak nukleáris incidens esetén, kizárólag a hatóságok felszólítása alapján veszik be.

Mikolajivka orosz kézre került

Az ukrán erők visszavertek egy orosz támadást Liszicsanszk térségében. A közeli Mikolajivka falu fölött viszont az orosz erők vették át az ellenőrzést - jelentette be Szerhij Gajdaj Luhanszk megyei kormányzó.

Lelőttek egy orosz repülőt az ukránok, elfogták a pilótát

Az ukrán katonák bejelentették, hogy miután a hónapban lelőttek egy orosz gépet, nem sokkal később elfogták annak pilótáját is – írja az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma.

A pilóta bevallotta, hogy az orosz légierő egykori őrnagya volt, jelenleg a Wagner katonai magáncégnél alkalmazott, és a konfliktus során több küldetést is teljesített.

Szeverodonyeck kormányzója: Ki kell vonni az ukrán csapatokat a városból!

A térségben zajló heves harcok közepette ki kell vonni az ukrán csapatokat a keleti Szeverodonyeck városból – mondta Szerhij Gajdaj, a régió kormányzója.

Azt is mondta, hogy a csapatok már megkapták a parancsot, hogy új állasokba menjenek, de azt nem árulta el, hogy ezt megtették-e már, és hogy pontosan hová tartanak.

Semmi értelme sincs, hogy az erők azokban az állásokban maradjanak, amelyeket hónapok óta bombáznak– emelte ki Gajdaj.

A város elfoglalása kulcsfontosságú lehet a Donyeck-medence fölötti ellenőrzés átvételéhez, amely az Ukrajna ellen februárban indított orosz háború egyik központi törekvése.

LPR Russia Ukraine Military Operation Daily
Photo by Viktor Antonyuk / Sputnik / Sputnik via AFP
Forrás: Sputnik via AFP


Több mint 150 kulturális helyszín semmisült meg

Az Unesco jelentése szerint Ukrajnában több mint 150 kulturális helyszínt semmisítettek meg részben vagy teljesen. A károk 70 vallási épületet, 30 történelmi épületet, 18 kulturális központot, 15 műemléket, 12 múzeumot és hét könyvtárat érintenek.


13 377-en érkeztek csütörtökön Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 7085 ember lépett be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6292-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 250 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Vonattal 27 ember, köztük tíz gyerek érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre csütörtökön.

Az orosz tankönyvekbe bekerül az ukrajnai háború

Az orosz RBC hírportál arról számolt be, hogy az orosz oktatási minisztérium módosításokat készített az általános és középiskolai történelemoktatási tantervhez. Eszerint az iskolások megismerhetik a Szovjetunió döntő szerepét a nácizmus feletti győzelemben, Oroszország világhatalommá való újjáéledésének történetét, a Krím újraegyesítését Oroszországgal, valamint az Ukrajna elleni különleges katonai műveletet. A szovjet tudományos és technológiai siker értékeként az űrkutatást határozzák majd meg az orosz történelemkönyvekben.

Az oroszok népszavazást terveznek Herszon és Zaporizzsja régióban

Az oroszok azt tervezik, hogy szeptember 11-én népszavazást szerveznek önálló köztársaságok létrehozásáról a Herszon és Zaporizzsja régiók megszállt területein. Az ukrán hadsereg Nemzeti Ellenállási Központja jelentésében kiemeli, hogy a népszavazások időpontját úgy választották ki, hogy azok egybeessenek az Orosz Föderáció területén több régióban tervezett képviselő- és kormányzóválasztásokkal.

Az oroszok tervei lakossági ellenállásba ütköznek, az érintett régiók közigazgatásában nincs olyan ember, aki hajlandó lenne adminisztratív munkát végezni. 

Jelenleg csak Zaporizzsja megye megszállt körzeteiben dolgoznak csak orosz tisztviselők, akiket havi rendszerességgel váltanak.

Ukrajna pert indított Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán

Kijev hivatalosan keresetet nyújtott be Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert "az emberi jogok tömeges és súlyos megsértésének véget akar vetni", amelyet Oroszország Ukrajna elleni háborúja során okozott. A lépést szimbolikusnak tekintik.

 

Civilek számára nincs biztonságos hely Donyeckben

A harcok fokozódása miatt Ukrajna keleti részén, Donyeckben egyetlen város sem biztonságos a lakosok számára – állítják helyi tisztviselők. „Nincs olyan hely, város a donyecki régióban, ahol egy civil biztonságban lenne" – mondta Pavlo Kirilenko az AFP-nek a legfrissebb titkosszolgálati adatokra hivatkozva. „A civilek számára rendkívül veszélyes a régió bármely pontján tartózkodni" – fogalmazott.

Az orosz offenzíva megakadására számítanak

Az amerikai központú Háborúkutató Intézet (ISW) legutóbbi elemzésében azt írta, hogy az orosz offenzív műveletek valószínűleg elakadnak Donbászban a következő hetekben. Az orosz erők az elmúlt napokban jelentős eredményeket értek el Szeverodonyeck térségében, és az ukrán csapatok továbbra is nagy veszteségeket szenvednek el, de az ukrán erők alapvetően elérték céljukat a csatában az orosz csapatok lelassításával.

A szakértők azt jósolják, hogy az orosz offenzív hadműveletek a következő hetekben valószínűleg elakadnak, függetlenül attól, hogy az orosz erők elfoglalják-e a Szeverodonyeck-Liszicsanszk területet, vagy sem, ami valószínűleg lehetőséget ad az ukrán erőknek, hogy körültekintő ellentámadásokat indítsanak.

Járványügyi katasztrófa küszöbén áll Mariupol

Az oroszok által megszállt Mariupolt ellepték a válogatatlan szeméthegyek. Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere azt mondta, hogy a lebombázott város "járványügyi katasztrófa küszöbén áll", ahol a fertőző betegségek már terjednek, és olyan halálos fertőzések is lehetnek köztük, mint a kolera és a vérhas. Mariupol városi tanácsa arról számolt be, hogy 9000 tonna szemét öntötte el az utcákat, és Mariupol mára "igazi gettó", ahol az egészségtelen körülmények veszélyeztetik megmaradt lakóinak életét.

Elaknásították Ukrajna fekete-tengeri kikötőit

A legutóbb nyilvánosságra hozott amerikai hírszerzési jelentés szerint az orosz haditengerészet parancsot kapott, hogy az ukrán gabonaexport blokádjának részeként aknákat helyezzen el Odessza és Ochakiv kikötőiben, valamint a Dnyeper folyóban. Oroszország tagadja, hogy aknákat helyezne el a fekete-tengeri kikötők környékén, és megfordította a Kijevre vonatkozó vádakat, azt állítva, hogy az ukránok aknázták alá saját kikötőiket.

Az Egyesült Államok azt állítja, hogy hírszerzési információi egy összehangolt orosz stratégiára utalnak a még ukrán ellenőrzés alatt álló tengeri partszakasz elvágására.

Elfoglaltak két falut az oroszok

Brit és ukrán katonai tisztviselők szerint az orosz erők elfoglaltak két falut Kelet-Ukrajnában, és egy kulcsfontosságú országút ellenőrzéséért küzdenek az utánpótlási vonalak megszakítására és az ukrán frontvonal bekerítésére irányuló akcióban.

Megkezdődött egy nemi erőszakkal vádolt orosz katona tárgyalása

Előzetes meghallgatást tartott Ukrajna egy orosz katonával szemben. A 32 éves Mihail Romanovot, akit távollétében bíróság elé állítanak, azzal vádolják, hogy márciusban betört egy házba a Kijev melletti Brovarszkij régió egyik falujában, meggyilkolt egy férfit, majd többször megerőszakolta a feleségét, miközben megfenyegette őt és a gyermekét.

Okszana Kaljusz ügyész újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán hatóságok szerint Romanov él, és jelenleg Oroszországban tartózkodik. Bár nagyon valószínűtlen, hogy Moszkva kiadná a férfit, ha a katonát elítélnék, Ukrajna kérni fogja a letartóztatását, ha Oroszországot egy harmadik országba akarja elhagyni.

Három hónappal a becsapódás után szállítottak el egy fel nem robbant bombát - videó

Valószínűleg évekbe telik majd a háború által okozott károk helyreállítása Ukrajna városaiban. Ennek első lépése a fel nem robbant bombák, rakéták hatástalanítása és az aknamentesítés.

Harkovban három hónappal a becsapódása után sikerült kiemelni egy 500 kilós rombolóbombát egy épület tetőszerkezetéből. A bombát egy nappal a lezuhanása után hatástalanították, de a folyamatos légicsapások közepette már nem sikerült elszállítani. A Sky News videóján látszik, hogy mennyire nem volt egyszerű feladatuk a tűzszerészeknek.

Zelenszkij: Ukrajna képes az EU teljes jogú tagjává válni

A független Ukrajna története egyik legfontosabb döntésének nevezte Volodimir Zelenszkij, hogy az Európai Tanács csütörtökön tagjelölti státuszt adott az országnak. Az ukrán elnök videóüzenetében kijelentette, hogy Ukrajna képes lesz az Európai Unió teljes jogú tagjává válni, majd egyesével megköszönte a támogatást az Ukrajna mellett szavazó országok miniszterelnökeinek. 

Borítókép: Pavel Lisitsyn / Sputnik / Sputnik via AFP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában