Elévülhetetlen érdemek

2022.06.21. 13:42

Kitüntette az Európai Zsidó Szövetség Pintér Sándort

A belügyminiszter a közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért vehette át a kitüntetést.

Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) kitüntette Pintér Sándor belügyminisztert a közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért – közölte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség kedden az MTI-vel.

A kitüntetést Menachem Margolin rabbi, az EJA elnöke adta át – írták.

A brüsszeli központú szervezet Budapesten tartott éves konferenciáján, hétfőn mutatta be azt a tanulmányt, amely nemzetközi kutatásokat összesítve, a zsidóság biztonságérzete, az antiszemitizmus vagy éppen az Izrael-ellenesség alapján rangsorolja az európai országokat. E kutatás szerint Magyarország, Olaszország után, a második „legbarátságosabb” a zsidósággal.

A közlemény szerint a díj átadásakor Alex Benjamin, az EJA igazgatója méltatta a belügyminiszter érdemeit és a magyar kormány erőfeszítéseit. Megemlítette, hogy Pintér Sándor minisztersége alatt fejlesztették a rendvédelmi szervek és a zsidó közösségek közötti együttműködést, valamint hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi kara felvette tantárgyai közé a gyűlölet-bűncselekmények bűnüldözését és bűnmegelőzését. Kidolgozták a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűncselekménnyel kapcsolatos, részletes vizsgálati és alkalmazási módszertant. Módosították a büntető törvénykönyvet, hogy a kisebbségekkel szembeni erőszakra uszítás mellett a gyűlöletre uszítás is büntetendő legyen. Az alaptörvényben pedig garantálták a közösségek méltóságának védelmét – olvasható a közleményben.

Az EJA éves konferenciáját először rendezték meg Budapesten – jelezték.

Borítóképünkön Pintér Sándor belügyminiszter. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában