Uniós ügyek

2022.07.14. 09:35

Navracsics Tibor szerint közel a megállapodás Brüsszellel

– Arra várunk, hogy Brüsszel visszaigazolja a megoldási javaslatainkat a kifogásolt kérdésekben. Bízom benne, hogy ez hamar megtörténik, és akkor érdemben előre tudunk lépni – nyilatkozta a Mandinernek adott interjújában Navracsics Tibor. Az uniós források felhasználásáért is felelős miniszter elmondta, három tárgyalássorozat folyik párhuzamosan Magyarország és az EU között, ezek pedig egymásra is hatással vannak.

Nem gondolja Navracsics Tibor, hogy végül Brüsszel állította volna meg Budapestet – erről beszélt a Mandinernek adott interjújában az uniós források felhasználásáért is felelős miniszter. 

Szerinte mostanra jutottunk el oda az egy éves tárgyalássorozatban, hogy 

technikai szinten nagyon közel vagyunk a megegyezéshez. 

– Arra várunk, hogy Brüsszel visszaigazolja a megoldási javaslatainkat a kifogásolt kérdésekben. Bízom benne, hogy ez hamar megtörténik, és akkor érdemben előre tudunk lépni – jellemezte a jelenlegi helyzetet Navracsics Tibor. 

A miniszter azt mondta, már a kezdetekkor úgy állt hozzá a tárgyalásokhoz, hogy nem jó, ha csak az egyik fél igaza győzedelmeskedik. 

– A kom­p­romisszum akkor működik, ha mind a két fél enged valamennyire, amiből aztán egy közös jó születik

– fogalmazott. 

Navracsics Tibor elmondta, a miniszterelnököt nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy szükség van az egy héttel ezelőtt bejelentett engedményekre, amelyek keretei között négy brüsszeli ajánlást is elfogadott a kormány.

A miniszter szerint felmerült az is, hogy Magyarország akár az Európai Ügyészséghez is csatlakozhatna, nincs kizárva ennek a jövőbeni lehetősége sem. A politikus elmagyarázta, hogy jelenleg három tárgyalássorozat folyik hazánk és az unió között, ezek pedig hatással vannak egymásra is. 

– Van egyrészt 

a jogállamisági eljárás, amelyről áprilisban, közvetlenül az országgyűlési választás után az Európai Bizottság levelet küldött a kormánynak. 

A június 27-ei határidőre megküldtük a több tucat oldalas válaszunkat az észrevételekre, a hivatalos értékelés még folyik. Mivel nagy anyagról és meglehetősen bonyolult technikai kérdésekről van szó, könnyen előfordulhat, hogy az Európai Bizottságnak lesznek utólagos kérdései. Egy másik tárgyalás a többéves pénzügyi kerettervről szóló partnerségi együttműködéshez kapcsolódik, amely lehetővé teszi az operatív programok finanszírozását, itt már nagyon közel vannak az álláspontok. 

Remélhetőleg ősszel alá tudjuk írni a megállapodást, és akár még az év vége előtt megérkezhetnek az első részletek az operatív programok finanszírozására. 

A harmadik tárgyalás pedig az újjáépítési alapot érinti, és némileg más tárgyalópartnerekkel folyik, itt is haladunk előre. Abban bízom, hogy a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatban adott válaszlevelünk és az újjáépítési alapról szóló tárgyalásaink pozitívan hatnak majd egymásra, vagyis látják, hogy valóban meg akarunk állapodni – merthogy valóban meg is akarunk állapodni – részletezte Navracsics Tibor. A miniszter a helyreállítási alapról szóló megállapodás aláírását is az idei őszre jósolta. 

A gyermekvédelmi törvény szerepéről Navracsics ismét elmondta, hogy neki nem hozták szóba, azonban a kötelezettségszegési eljárásnak nyilvánvalóan van köze van informálisan a megegyezés késéséhez – jelezte. 

– Abban, hogy lelassultak a tárgyalások, szerepet játszik az is, hogy az Európai Parlament – különösen a balszárnya – elképesztő mértékben fokozta a nyomást azért, hogy nemhogy megállapodás ne szülessen, de még tárgyalások se folyjanak érdemben a magyar kormánnyal

– jelentette ki az interjúban az uniós forrásokért is felelős miniszter.

A teljes interjút ITT  lehet elolvasni.

Borítókép: Navracsics Tibor / Mandiner / Földházi Árpád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában