Együttműködés

2023.02.16. 17:00

Novák Katalin gazdasági kérdésekről és a béke fontosságáról tárgyalt Bahreinben

Két együttműködési megállapodás született Bahreinben a Mol és két bahreini vállalat között.

Hamad bin Isza Ál Halifa sejk, Bahrein királya fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Manámában 2023. február 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Az energetikai és gazdasági együttműködések erősítésének fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Bahreini Királyságban tett látogatásakor csütörtökön. Novák Katalint Bahrein királya, Hamad bin Isza Ál Halifa sejk is fogadta, akivel egyetértett abban, mihamarabb békére van szükség Ukrajnában.

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy magyar elnök első alkalommal látogatott a Bahreini Királyságba. Kiemelte: a két ország kultúrája látszólag különbözik egymástól, de a hagyományos értékek védelme tekintetében nagyon hasonlítanak.

Novák Katalin szólt az orosz–ukrán háborúról, amely közvetlenül is érinti Magyarországot, hiszen Kárpátalján csaknem 150 ezer magyar ember él. Kiemelte, hogy a háború mielőbbi lezárására, békére lenne szüksége Európának.

A gazdasági kapcsolatokról szólva Novák Katalin örömét fejezte ki, hogy jövőbe mutató együttműködési megállapodás születhet a két ország vállalatai között.

A magyar államfő részt vesz a bahreini állami gazdaságfejlesztési alap (Economic Development Board, EDB) bemutatóján. A rendezvényen, amelyen részt vett Bahrein miniszterelnöke is, Novák Katalin megerősítette, hogy Magyarország támogatja, hogy Bahrein schengeni vízummentességet kapjon, a Mol részéről pedig Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes, valamint a bahreini Nass Corporation és a Nogaholding képviselői írtak alá megállapodási nyilatkozatokat.

A Mol két együttműködési megállapodást is kötött Bahreinben

Két együttműködési megállapodás született Bahreinben a Mol és két bahreini vállalat között, az egyik a szénhidrogén-termelés hatékonyságának növelésére, a másik technológiai megoldásokra vonatkozik – mondta el Steiner Attila energiapolitikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár, a Novák Katalin köztársasági elnökkel Bahreinbe látogató delegáció tagja a helyszínen csütörtökön a közmédiának.

Magyarországon is léteznek olyan technológiák, amelyek a bahreini fél számára érdekesek lehetnek, például az, hogy miként lehet a már kimerülőben lévő földgázmezőből, olajmezőből több szénhidrogént kibányászni. Ebben a megállapodásban a Mol adhat át tudást a bahreini félnek, a technológiai megállapodás alapján pedig azt mutathatja be a magyar társaság, hogy az útépítésnél milyen anyagok, adalékok használatával lehet a tartósságot növelni, a közlekedést halkabbá tenni – ismertette az államtitkár.

Steiner Attila kiemelte: a közel-keleti országok nagy tapasztalattal rendelkeznek a szénhidrogének kitermelésében, illetve nagy termelési kapacitásaik vannak, így a megállapodás aláírása Magyarország diverzifikációs törekvéseihez is kapcsolódik.

A magas szintű látogatások előnye, hogy rávilágítanak arra, hol nyílik lehetőség az együttműködésre, különösen a gazdasági szférában – hangsúlyozta Steiner Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában