Friss információ

2023.02.02. 13:42

Tüttő Kata vezetheti a szocialisták EP-listáját

Az MSZP önállóan indul a 2024-es európai parlamenti választásokon, a párt listáját pedig a budapesti főpolgármester-helyettes vezetheti - tudta meg a Mandiner.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti majd a párt európai parlamenti listáját, a hírt pénteken jelenti be az MSZP  – erősítette meg a Mandiner információját a párt egyik név nélkül nyilatkozó vezető politikusa. 

A lap úgy tudja, konkrét listáról még nincs formális döntés a szocialistáknál, ám ezek szerint a párt önállóan méretteti meg magát a 2024-es EP-választáson, ahol legalább egy-két befutó helyet remélnek. 

Tüttő Kata 2019-ben lett a Karácsony Gergely városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, de előtte is dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, 2002 és 2014 között. A főpolgármester-helyettes az Európai Szocialisták Pártjának (PES) is tagja, többek között az ő ajánlásuknak köszönhetően választották a Régiók Európai Bizottsága Éghajlatváltozással, Környezetvédelemmel és Energiával foglalkozó bizottságának elnökévé.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában