Friss felmérés

2023.03.27. 12:49

Közvélemény: egyetlen ellenzéki párt sem veszélyezteti a Fidesz pozícióját

Az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is 1-1 százalékon áll az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, amelynek részleteit hétfőn közölte a 168 Óra.

MTI

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője (k) napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A IDEA Intézet március elején készített reprezentatív vizsgálata azt jelzi, hogy a Fidesz támogatottsága nem változott a teljes választókorú népesség körében. A választókorú népesség 29 százaléka szavazna a Fidesz–KDNP-re.

A legszűkebb, ugyanakkor legaktívabb választói rétegben, a biztos szavazó pártot választóknál sem történt változás: a Fidesz támogatottsága továbbra is – immár egy teljes negyedéve – 48 százalék.

A Fidesz domináns pozícióját egyetlen ellenzéki párt sem veszélyezteti – írták.

Úgy folytatták, hogy az ellenzéki oldalon februárhoz képest elhanyagolható, érdemi preferenciaváltozást nem eredményező, ugyanakkor egy irányba mutató választói mozgások történtek. Az eredmények szerint három párt jutna be a parlamentbe: a DK 12 százalékos támogatottsággal, a Mi Hazánk hat és a Momentum öt százalékkal.

A többi, jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező párt ugyanakkor 1-1 százalékon áll. Ez a négy párt az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak négyszázalékos támogatottsága van. Az ismeretlen preferenciájúak aránya ugyanakkor ismét emelkedett 2 százalékponttal, így már 38 százalékon áll – sorolták a felmérés megállapításait.

A biztos szavazó pártot választók körében sem jobb a helyzete a négy „mikropártnak”: négy párt együttesen ér el akkora támogatottságot benn a körben, mint a Momentum (7 százalék), viszont az öt párt együtt nem rendelkezik akkora választói felhatalmazással, mint a Demokratikus Koalíció önállóan. A DK (19 százalék) mögött a Mi Hazánk következik 9 százalékos támogatottsággal. Ebben a szűk választói szegmensben egyébként már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is eléri a parlamenti bekerülés 5 százalékos szintjét (6 százalék) – állapították meg.

Összességében a pártok támogatottsága érdemben nem változott 2023. február és március között. Az látszik, hogy a magyar társadalom egyre jobban elfáradt az utóbbi időben a folyamatos pártcsatározások következtében, így a pártoktól való távolságtartása hónapról hónapra növekszik. Talán egyetlen szempont érdemel figyelmet, az ellenzéki oldalon a támogatottsági mutatók egyirányú mozgása, a politikai erőviszonyok világos tisztázódása

– fogalmaztak.

Közölték: az IDEA Intézet a kutatás adatait február 25. és március 16. között vette fel közösségi médiás kérdőív segítségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában