Választottak

2023.05.20. 20:13

Ismét Pásztor István lett a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke

Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Kishegyesen.

MW

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Molnár Edvárd

Az elnöki tisztségre ő volt az egyetlen jelölt. A 334 küldött közül 330-an támogatták Pásztor Istvánt, ketten tartózkodtak, ketten pedig ellene szavaztak.

Pásztor Istvánt először 2007 májusában választották meg a VMSZ élére, miután az addigi elnök, Kasza József bejelentette visszavonulását. A 67 éves politikusnak ez az ötödik pártelnöki mandátuma.

A politikus sikeresnek értékelte a párt utóbbi négy évét. Mint mondta, szinte rekordnak számító választáson vett részt a párt ilyen rövid idő alatt, hiszen az önkormányzati, tartományi, előrehozott parlamenti és a kisebbségi önkormányzati választás mellett a vajdasági magyarság részt vett a magyarországi országgyűlési, illetve az európai parlamenti voksolásban is, és minden akadályt sikerrel vett.

Pásztor István köszönetet mondott a VMSZ partnereinek és szövetségeseinek, a Fidesz-KDNP-nek, a magyar kormánynak, a Szerb Haladó Pártnak és a szerb kormánynak, valamint a párt minden szövetségesének.

A pártelnök a megválasztását követően kiemelte, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy méltó legyen a neki megszavazott bizalomra.

Továbbra is az az alapvető feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy minden Vajdaságban élő magyar identitásában megmaradva és megerősödve boldogulni tudjon a szülőföldjén. Ez volt az eddigi mozgatórugónk, ma is ez, és az elkövetkező időben is ez marad 

- húzta alá. Hozzátette ugyanakkor, hogy "ahhoz, hogy a szülőföldünk élhetőbb legyen, sok mindent meg kell változtatni".

Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő négy évben ismét számos választásra kell számítani, és a "Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is arra törekszik, hogy önállóan indulva széles körű legitimitás birtokába jusson, és abból a pozícióból építsen partnerkapcsolatot azokkal, akik elfogadják, illetve akiknek a programjait a Vajdasági Magyar Szövetség el tudja fogadni".

A VMSZ kishegyesi tisztújításán a 128 jelölt közül megválasztották a párt 50 fős tanácsának tagjait. A párt 20 tagú elnökségét és három alelnökét a tanács következő ülésén választják meg.

A 2022-es népszámlálási adatok szerint Szerbiában valamivel több mint 184 ezer magyar él, ami a lakosság 2,77 százalékát jelenti. A magyarság az észak-szerbiai Vajdaságban él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában