Nem meglepő

2024.09.19. 19:07

Újra valótlant állított Magyar Péter

Ezúttal a köztársasági elnökkel kapcsolatban járt pórul.

MW

Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) EP-listavezetője nyilatkozik a sajtó képviselőinek a párt európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választások napján Budapesten, a Roude Leiw állóhajón 2024. június 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Miközben az ország arra hivatott hatóságai, a kormányzati szervek, a katasztrófavédelem, a honvédség és rengeteg önkéntes civil védekezik a Duna mentén az árvíz ellen, Magyar Péter a közösségi médiában próbál politikai tőkét kovácsolni - írja a Magyar Nemzet.

 Csütörtöki friss Facebook-bejegyzésében már a köztársasági elnököt is megtámadta, amiért

 Sulyok Tamás udvarias válaszlevélben elutasította a személyes találkozót vele az alaptörvényben foglaltakra hivatkozva, hiszen a köztársasági elnök nem vehet részt a pártpolitikai versengésben.

A bejegyzése végén azonban ennél is kínosabb lyukra futást mutatott be Magyar, ugyanis szó szerint ezt írta: „És végül egy jó tanács: egy köztársasági elnöknek ilyen súlyos árvízi helyzetben kötelessége lenne a nemzethez szólnia, ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát.”

A Tisza Párt elnökének bizonyára elvonta a figyelmét saját folyamatos közösségi médiás aktivitása, ezért nem értesült arról, hogy 

Sulyok Tamás szerdán személyesen ellenőrizte az árvízi munkálatokat Neszmélyen, ahová katonai kétéltű járművel érkezett, a Honvédség egyenruhájában. 

A köztársasági elnök lenyűgöző munkának nevezte az összefogást, valamint megköszönte a helyieknek és a katonáknak az árvízi védekezésben végzett munkájukat.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Menczer Tamás: „ne hazudj, Peti!"

Magyar Péter, „a notórius hazudozó" - nem meglepő módon - megint hazudott, ezúttal a köztársasági elnökről - írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Menczer Tamás kiemelte: a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy Sulyok Tamás nem törődik a gátakon dolgozó emberekkel.

Ezzel szemben az igazság fotókon látható - fűzte hozzá, a bejegyzéshez csatolva több képet is az államfőről, amelyeken Sulyok Tamás a védekezésben dolgozók körében látható.

A képek a köztársasági elnök Facebook-oldalán is kint vannak, természetesen - írta.

Magyar Péter összefogásról papol, de még árvíz idején is „betegesen hazudozik" - fogalmazott Menczer Tamás.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában