2025.06.17. 19:38
Maya Kadosh nagykövet: Irán célja Izrael „eltörlése a térképről” (videó)
Ahogy egyre éleződik a közel-keleti helyzet, Európa is szembesül a regionális konfliktusok következményeivel. Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövete a Magyar Nemzet Rapid Extra podcastjában elmondta, hogy Izrael két fő okból folytat hadműveleteket Irán ellen: az iráni nukleáris fejlesztések és a ballisztikus rakétaprogram miatt.

Izrael Állam magyarországi nagykövete, Maya Kadosh a Magyar Nemzet Rapid Extra című podcast műsorának vendége volt
Forrás: MW
Fotó: Csudai Sándor
Miközben a nyugati nagyvárosokat példátlan léptékű antiszemitizmus sújtja, az iráni rezsim és szövetségesei újfent hadrendbe álltak a Közel-Keleten. Maya Kadosh nagykövet a Magyar Nemzetnek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy mi a jelenleg zajló konfliktus tétje Izrael és a Nyugat számára – írja a Magyar Nemzet.
Izrael két okból folytat hadműveleteket Iránnal szemben
A közel-keleti feszültségek újra a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek a kanadai G7 csúcson, ahol Irak és Izrael között ismételt konfliktus, valamint Irán nukleáris programja állt a napirenden. Izrael komoly légitámadásokat hajtott végre Irán területén, miközben Donald Trump amerikai elnök a Truth Social platformon világossá tette: ha Irán nem hagy fel atomprogramjával, a katonai opció is szóba kerülhet.
Maya Kadosh nagykövet szerint Izrael két okból folytat hadműveleteket Iránnal szemben:
Elsősorban az iráni nukleáris kapacitások miatt, amelyek lehetővé teszik akár kilenc atomtöltet előállítását, amit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megerősített. Másodsorban pedig a ballisztikus rakétaprogram miatt, amely komoly biztonsági kockázatot jelent a térség és Izrael számára.
A nagykövet arra is kitért, hogy az Egyesült Államok álláspontja világos és határozott, Izrael pedig hálás az amerikai támogatásért, amely magában foglalja a civil lakosság védelmét szolgáló védelmi rendszerek használatát is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még korai bármilyen katonai beavatkozásról biztosat mondani, hiszen a végső döntések Washington kezében vannak.
Maya Kadosh hangsúlyozta, hogy az izraeli–iráni konfliktus tovább élezheti a Közel-Kelet instabil helyzetét, miközben Európa és a nemzetközi közösség is egyre érzékenyebben reagál a térségből érkező feszültségekre és fenyegetésekre.
Irán rakétái már Európa szinte egész területét elérik
Izrael magyarországi nagykövete szerint Irán célja nem csupán az, hogy kárt okozzon vagy háborút szítson, hanem – mint mondják – „eltörölje Izraelt a térképről”. E cél érdekében Irán komoly erőfeszítéseket tesz: finanszírozza rezsimjét, hosszú távon működteti azt, és terrorista államokat épített Izrael közvetlen közelében, például a Hezbollahot és a Hamászt. Emellett fegyvercsempészeti kísérleteket is folytat Jordániába.
A nagykövet kiemelte, Irán egyszerre két programot futtat: nukleárisat és ballisztikus rakétaprogramot. Ezek a rakéták mára Európa szinte egész területét elérik, hatótávolságuk az elmúlt években jelentősen megnőtt.
Izrael tehát először is arról gondoskodik, hogy a saját országa biztonságosabb legyen, de ezzel egyúttal segít az európai országoknak is. Örömmel tapasztaltuk, amikor néhány európai vezető is kijelentette: Irán nem juthat nukleáris fegyverhez, és Izraelnek joga van az önvédelemhez! Ezt várjuk el a szövetségeseinktől
– fogalmazott a nagykövet.
A teljes interjú ITT nézhető és olvasható el.