Hallgassa élőben!

2,2 milliós fizetése van, de eljátssza a parizerevő kisembert Jakab Péter

Hozzászólások

A magyar gazdaság biztosan támaszkodhat az autóiparra
A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre most is biztosan támaszkodhat.
Újra látogatható az antik világ legnagyobb kör alakú síremléke
Augustus római császár mauzóleumát tizennégy évig restaurálták.
Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését
Minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad – mondta az országos kórház-főigazgató.
Magyarországon is elindítja a Facebook a tényellenőrzést
Első pillantásra jól hangzik. A másodikra: kiderül működés közben, hogy miként teljesít a sokadik ígéret.
A jövőben muszlimok is közreműködhetnek Egyiptomban templomok építésében
Az engedélyt már most heves bírálatok érik, a keresztények és jogvédők ugyanakkor üdvözölték a fejleményeket.
Karikó Katalin szerint 35 nap elteltével is be lehet adni a Pfizer második dózisát
Már az első oltás is véd, „és annak is jónak kell lennie”, ha csak hónapokkal később kapja meg valaki a második dózist – mondta a biokémikus.