Ország-világ

2011.06.27. 14:55

25 évre ítélték hazaárulásért - távollétében

Moszkva – Hazaárulás vádjával 25 év börtönre ítélte Alekszandr Potyejev orosz hírszerző ezredest távollétében a moszkvai körzeti katonai bíróság hétfőn, miután bűnösnek találta őt 11, az Egyesült Államokban élő, úgynevezett „alvó" ügynök feladásában.

Delmagyar.hu

Éppen egy éve, 2010. június 27-én, néhány nappal [namelink name="Dmitrij Medvegyev"] orosz államfő amerikai látogatása után az Egyesült Államokban elfogtak tíz személyt, akiket „mélyen konspiratív feladatok" végrehajtásával vádoltak meg, és később még egy további személy ellen is vádat emeltek. Az orosz külügyminisztérium hamarosan beismerte, hogy orosz állampolgárokról van szó, s július elején kicserélték őket négy, kémkedés miatt Oroszországban elítélt oroszra.

Novemberben vált ismertté, hogy a hírszerzők elárulásával Potyejevet gyanúsítják, aki addigra már az Egyesült Államokba távozott. Eredetileg az illetékesek azt közölték, hogy Potyejev felesége az ezredes szökésekor már Amerikában volt, de most kiderült, hogy Moszkvában van.

A per során az ügyészség felhozta, hogy az ezredes nem egyszer próbálta elárulni a hírszerzőket, amikor rég lelepleződött találkozóhelyeket jelölt ki számukra. Ezenkívül gyakori dél-amerikai és közel-keleti útjai alkalmával sokszor eltűnt kollégái látóköréből, ami a CIA módszereire vall.

Az ügyészek szerint [namelink name="Alekszandr Potyejev"] 1999 óta működött együtt az amerikai titkosszolgálatokkal. Megállapítást nyert, hogy az árulás veszélyeztette Oroszország biztonságát, az elveszett észak- és dél-amerikai hálózat újbóli kiépítése hosszas munkát és jelentős anyagi ráfordítást igényel.

[namelink name="Vlagyimir Putyin"] kormányfő hazatérésük után rögtön fogadta a kicserélt hírszerzőket, akik addig illegális bevándorlóként tartózkodtak az Egyesült Államokban, s kijelentette: árulás áldozatai lettek, s az árulók rosszul végzik.

Az orosz sajtó kétkedésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ezek az emberek bármiféle hírszerző tevékenységet folytattak volna, s úgy vélte, inkább jól éltek Amerikában az orosz állam költségére. Erre látszik utalni, hogy [namelink name="Anna Chapman"], „a legszebb kém" azóta Oroszországban is nagyon jól él, és számos érdekes állást kapott a tévés műsorvezetéstől egészen egy bankelnök melletti tanácsadói tisztségig.

A többiekről nem esett több szó, csak egyikükről derítette ki egy lap, hogy valóban profi volt és hírszerzőként jelentős érdemeket szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában