Ország-világ

2019.05.18. 13:51

8 százalékkal többen érettségiztek az idén szakmai tantárgyakból emelt szinten, mint tavaly

A legtöbben az idén is informatikai ismeretekből vizsgáztak, de magas a közgazdasági és kereskedelmi ismeretekből érettségizők száma is.

Az idén 26 ezer 726 diák érettségizett szakmai ismeretekből, ebből 1986 fő emelt szinten, ami több mint nyolc százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.


A közlemény szerint a legtöbben az idén is informatikai ismeretekből vizsgáztak, de változatlanul magas a közgazdasági és kereskedelmi ismeretekből érettségizők száma is. Emelt szinten jelentős erősödést mutat a mezőgazdasági és a turisztikai terület, ahogy az egészségügyi és rendészeti tantárgyakból vizsgázók száma is növekedett - fűzték hozzá.


A szaktárca várakozásai szerint a 2020-ban induló 5 éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés, amely úgy teszi majd lehetővé a biztos megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzését, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is. Az ITM hangsúlyozta, a magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberre van szükség minden ágazatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában