Ország-világ

2009.09.14. 15:11

A 2010-es büdzsé az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése?

Orbán Viktor szerint a jövő évi büdzsé az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése, amely nem kezeli, hanem mélyíti Magyarország gazdasági válságát. A Fidesz elnöke ezt hétfőn Budapesten, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportjának évadnyitó, zárt frakcióülése után mondta újságíróknak.

"Ha ezt így elfogadja a parlament, ez azt jelenti, hogy sok iskolára kerül lakat, az egészségügyi intézmények, kórházak, rendelők nem fogják tudni ellátni a betegeket. A nyugdíjasoktól ismét rengeteg pénzt vesznek el, tehát az ő életlehetőségeik is szűkülni fognak" - fejtette ki Orbán Viktor a 2010-es költségvetésről, amelynek tervezetét pénteken nyújtotta be a pénzügyminiszter a parlamentnek.

A Fidesz elnöke elmondta, a frakcióülésen is szó volt a büdzséről, de nem ő volt az előterjesztő, hanem Varga Mihály volt pénzügyminiszter. "Az álláspontunk továbbra is változatlan: ez a költségvetés nem kezeli, hanem mélyíti Magyarország gazdasági válságát, óriási veszélyt jelent a jövőre nézve" - közölte a pártelnök.

Véleménye szerint minden okuk megvan arra, hogy ezt a büdzsét elutasítsák. Emellett megjegyezte, ahogyan minden évben tették, idén is adnak be módosító indítványokat.

Arra az újságírói kérdésre, lát-e reális esélyt a költségvetés visszavonására, Orbán Viktor azt mondta: a Fidesz a visszavonást fogja követelni, hogy "mire jutunk, azt majd meglátjuk a vita végéig". Mint fogalmazott, ellenzéki pártként az a dolguk, hogy mindentől, ami rossz, megpróbálják megvédeni az országot: "a költségvetés által megtestesített rossztól akkor tudnánk megvédeni az országot teljes egészében, ha a kormány visszavonná ezt a költségvetést".

Orbán Viktor pénteken a Fidesz országos gyűlésén szólította fel a kormányt a büdzsé visszavonására.

A hétfői évadnyitó frakcióülés után arra a kérdésre, mit szól a Képviselői Irodaház mellett, az Olimpiai parkban zajló demonstrációhoz, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: úgy látja, egyre szaporodnak Magyarországon azok a társadalmi csoportok - például nemrégiben az esztergomi szülők, most pedig a roma kisebbséghez tartozók -, amelyek nem remélnek megoldást a gondjaikra a mostani kormányzattól, és egyre-másra a Fideszt, illetve személyesen őt keresik meg a gondjaikkal.

"Ezt én megtiszteltetésnek veszem (...), de amíg kormányon nem leszünk, addig nincsenek a kezünkben eszközök" - emelte ki, hozzáfűzve: továbbra is azt tudja mondani, ne adják fel, helyes, ha megfogalmazzák követeléseiket, forduljanak a Fideszhez, "ezeket mi mind begyűjtjük, és ha kormányra fogunk kerülni, akkor az érintett csoportokkal együttműködésben megtaláljuk a megoldásokat a bajaikra".

A Megújult Magyarországi Roma Összefogás Párt hétfőn tíz órára hirdetett demonstrációt az Olimpiai parkba "A jelenlegi roma vezetők hozzáállása a Magyarországon élő cigánysághoz. Az edelényi polgármester cigányasszonyokat ért jogtalan rágalmazása" címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában