A demokrácia mi vagyunk

Hankiss Elemér azonban úgy véli, elég volt abból, hogy azt képzeljük, a demokrácia a parlamenti felszólalásokból és szavazásokból áll. Szerinte mindenki tehet a saját lehetőségeit kihasználva azért, hogy egy jobban kitalált országban, világban éljünk. És erre még példát is mondott.

Hankiss Elemér azt mondja magáról, nyolcvan év felett sem néz ki hatvannak, egyszerű genetikai hiba. "Kedveseim, nekem nem így kéne kinéznem, egy normális nyolcvanas fizimiskája egész más." Igaza lehet.

De nem csak a külsőt illetően. A belsőről, a szívről és a gondolatokról is szó van. A filozófus és szociológus nyugodtan, körültekintően és másokat igen nagy becsben tartva beszél országunk jelenlegi helyzetéről. "Az ujreformkor.hu internetes oldalakon, no meg a mozgalomban is, amit elindítottunk, keressük azokat az embereket és közösségeket, akik tesznek valamit magukért! Bárki alkalmas lehet. Polgármestertől kezdve a fogorvosig, az ápolónőig, sőt, falvak, városok is. Próbáljuk a jó példákat összefogni, mert meggyőződésünk, hogy Magyarországon a politika túlságosan is rányomja a bélyegét mindenre. De látunk azért valami elmozdulást a civilek között. Mert valljuk be, a társadalom eddig meglehetősen béna volt. Azt szajkózták nekünk: a demokráciában mindent a parlament dönt el, senki ne dumáljon bele. Ez teljes tévedés, de hajlamos volt az ember elhinni, hogy ők, a nagyok, a politikusok tudják. Kiderült, nem tudnak semmit. Döntéseket hoznak, azokat korrigálják, majd kiderül: értelmetlen volt, ezért nem is hajtják végre. Úgy gondolom, nagy baj van a hazai politikában, a hazai közéletben. Ezen csakis a tevékeny emberek segíthetnek."

Hankiss szerint a két háború között még kiváló volt a magyar közigazgatás. Mára ez teljesen szétzilálódott. Hiába dolgoznak benne most is nagyszerű emberek, a rendszer lenyomta őket. A változáshoz ezen a területen is az kell, hogy egy sokáig nem érzékelhető "hatalmi ág" újra megmutassa magát.

"A hatalmi ágak között ugye van a politika, a gazdaság, vannak a médiumok és a negyedik szereplő, amelyik az elmúlt húsz évben nem tudta, hogy ő is beleszólhat. Ez maga a társadalom. A sok-sok kiváló ember, akik csinálhatnak valamit."

Válság vagy lehetőség?

A napi gondokon túl a világ radikálisan átalakulóban van, fejtegeti a szociológus. Szerinte az angolszász piaci modell megkérdőjeleződik. Mindenki azt várja, hogy a Pax Americana (az USA által erőszakos módszerekkel is megteremtett viszonylagos világbéke), amely egyébként úgy-ahogy működött, olyan válságba vitte főleg a szegény országokat, az afrikaiakat, melyből a kiút majdhogynem lehetetlen. Ám érdekes módon mégis sokan gondolják: rendbe jönnek a dolgok.

"Lehet, hogy így lesz, de az is lehet, hogy nem. A változás ennél szerintem mélyebb, hiszen nem válság van, hanem változás. Néha kiderül, hogy rosszabbat csináltunk, de az esély mindig adott, egy új dolog jobb lesz, mint a régi!"

Hankiss Elemér
Van összjáték? Nincs!

Hankiss Elemér úgy tartja, érezhető a szándék a falvakban és városokban is, hogy aktívabb résztvevői legyenek a közéletnek. Érzik, a demokrácia nem a parlament, hanem az egymástól független autonóm szereplők, akik egymást ellenőrzik. "Magyarországon ugye itt van a parlament, az Alkotmánybíróság, a Pénzügyi Számvevőszék, az államfő intézménye, meg közel háromezer önkormányzat. Ha ezek függetlenül működnének, az ország sokkal jobban állna. De az a baj, hogy ez a demokratikus összjáték nem működik. Ja és itt vannak a vacak szakszervezetek is. Ők a kommunizmusból átörökölt szolgai szerepben vannak javarészt. Most próbálnak talán ebből kilépni. Rájuk fér, mert húsz évig semmit sem csináltak."

Állam állampolgárok nélkül

Hankissnak sajátságos véleménye van arról is, miért olyan túlburjánzó a hivatalok száma. Miért vannak olyan sokan a közszférában?

"Mit csináljon szerencsétlen pártvezér, ha nagy a rokonság? Csinálni kell nagy szervezeteket. Sok embernek kell munkát adni. Magyarország egy posztfeudális ország. Van ugyan egy demokratikus váza, amit 1989-ben jól megcsináltak, de váz maradt. Magyarország demokrácia demokraták nélkül, egy állam állampolgárok nélkül. Ez a fajta demokrácia nem működik, mert az emberek nem működnek. Nem éri meg dolgozni. Annyi intézmény van, hogy minden elvész vagy minden megmagyarázható. Sőt, az ellenkezője is. Az egyik ezt mondja, a másik azt. Az emberekben ez megöli a munkavágyat, a munka örömét, az önbecsülést és a hivatástudatot. Azt az érzést, hogy azért vagyok ott valahol egy beosztásban, hogy a munkámat rendesen végezzem. Nálunk mindenki a havernak engedi a munkákat, neki osztja a pénzt. Nem az a fontos, hogy jó legyen az út, hanem az, hogy mindenki megtalálja a számítását. Kérdezem, ki érzi azt, hogy ha utat foltoz, a sajátját, az ő városának az útját csinálja? Senkinek nincs igazi felelőssége, senkinek nincs igazi hivatása. Senki nem érzi azt: ez az ő városa!"

Noszogatni kell

A szociológus keményen fogalmaz, de nem csupán a problémákat látja, hanem felvillant néhány megoldási javaslatot. Vagy inkább követendő példát?

"Mindenkinek van lehetősége, hogy valamit csináljon. Csak egy csöppet csinálja jobban a saját munkáját, valakire rámosolyogjon, valakit segítsen. A szemléletváltást nem lehet kierőszakolni, de lehet noszogatni az embereket." Svédországban van egy metrólejáró. Az emberek szinte csak a mozgólépcsőt használták, mert lusták voltak. Ám egy ötlettől vezérelve a városka vezetése a betonlépcsőt befestette fekete-fehérre, mint egy zongora billentyűzetét. Érzékelőket is elhelyezett a lépcsőkön, melyek hangot adtak ki. A lépegetők egész dallamokat tudtak megszólaltatni. Három hét múlva az arra járók hatvanhét százaléka már nem mozgólépcsőzött, elkezdett gyalogolni!

"Nem parancsolni kell, nem is jutalmazni. Parancsra nem mennek a rendes lépcsőn az emberek, de akkor sem, ha egy almát ígérünk nekik, ha feljönnek. De ha megtalálják a saját zenéjüket, akkor igen."