Hallgassa élőben!

A Digitális jólét programról Balatonfüreden

A Digitális jólét program azt célozza, hogy a magyar emberek a digitalizáció nyertesei legyenek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden sajtótájékoztatón.

Kara Ákos kifejtette, a 2017 őszén indult program támogatásával 2018 végére a tervek szerint 1500 programpont létesül, összesen 5 milliárd forintból, helyszínenként mintegy 2 millió forintért.

Hozzátette: jelenleg 600 programpont működik országszerte.

Kiemelt célja a kormánynak, hogy a jövő évben 100 ezer idős ember szerezzen digitális tudást a programpontok révén – húzta alá Kara Ákos.

Kifejtette, a programhoz oktatási intézmények kapcsolódását is várják, többek között a győri Széchenyi István Egyetem jelezte csatlakozási szándékát.

Az államtitkár közölte: számos közösségi hely létezik Magyarországon, amelyek korábban is rendelkeztek infokommunikációs eszközökkel, ezek továbbfejlesztését is segíti a program. Vannak azonban olyan települések is, ahol korábban nem voltak ilyen helyek, és csak a program révén jöhetett létre programpont – tette hozzá.
Fromann Richárd, a Digitális Jólét Koordinációs Központ vezetője arról beszélt, hogy a digitális kompetenciák hiánya gátja lehet a gazdasági növekedésnek, ezért “sorskérdés” a fejlesztés ezen a területen.

Hozzátette, a pontok mindenki számára elérhető közösségi terek, amelyek interneteléréssel, infokommunikációs eszközökkel, a témában szakértőnek számító mentorokkal rendelkeznek. A pontokra, térítésmentes képzésekkel, azokat a polgárokat is várják, akik fejleszteni kívánják alapvető digitális kompetenciáikat, és többet szeretnének tudni a digitális világról.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a városi könyvtárban korábban kialakított programpont jó helyre került, hiszen az intézmény látogatottsága kiemelkedő, 40 ezer ember fordul itt meg évente.  

Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc szerepében Gyurcsány Ferenc!
A film zseniális, már érthető, miért akarták ellehetetleníteni – írta a politikus.
Franciaország északi részén több mint 250 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok után
A közösségi oldalakon az internetezők számos fotót osztottak meg a közutakra és a vasúti sínekre dőlt fákról.
Spanyolország kiadja az Egyesült Államoknak a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetőjét
Az egykori tábornok 2004 és 2011 között vezette Venezuela katonai hírszerzését.
Varsó az embercsempészek elleni közös fellépést javasolja Berlinnek
A lengyel határőrség csütörtökön közölte: Lengyelország tranzitországnak számít a migránsok szemében, elsősorban Németországba, illetve Franciaországba tartanak.
Kálomista Gábor: aki csalással hatalmat szerez és erőszakkal megőrzi, az nem demokrata
A társadalomnak fel kell dolgoznia az akkori időszakot.
Gyopáros: ötmilliárddal támogatja a kormány a Falusi Civil Alap tartaléklistás pályázatait
A Magyar falu programot 2018-ban indította el a kormány.